2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

A Klubrádió vezetősége nem érzi úgy, hogy vállalni kellene a felelősséget a botrányos címadásért

Sem a Magyar Újságírók Országos szövetsége, sem pedig a Klubrádió nem reagált a Magyar Nemzet kérdéseire, amelyeket az utóbbi felületén megjelent, az államfőt női mivoltában megalázó cikk kapcsán küldött a lap.

  • A Klubrádió vezetősége nem érzi úgy, hogy vállalni kellene a felelősséget a botrányos címadásért

Emlékezetes: hétfőn Kurvák cseréje címmel jelent meg a rádió honlapján egy, az Arató András által jegyzett cikk. Bár később „Bútorok cseréje”-re változtatták az elnevezést, a Google keresője továbbra is az eredeti, obszcén verziót adja ki.

A Magyar Nemzet az elektronikus megkeresésben egyebek mellett arra volt kíváncsi, hogy a szerző, valamint a főszerkesztő, Hardy Mihály vállalják-e a felelősséget és lemondanak-e a portálnál betöltött vezető tisztségeikről. Azt a kérdést is feltették, hogy milyen formában kívánják megkövetni a sértetteket, akik egyike a jelenleg is hivatalban lévő köztársasági elnök.

Arató időközben a hvg.hu-nak elismerte, hogy eredetileg valóban a Kurvák cseréje címet adta az írásának. Szavai szerint bár a megjelenés előtt megváltoztatta a címet, az „valamiért” mégis a Kurvák cseréje elnevezéssel került ki. Arról is beszámolt, hogy a Facebook-oldalán megosztotta az publicisztikát (amely akkor már a Bútorok cseréje címet viselte), ám idővel mégis eltávolította. 

A Klubrádió közösségi oldalán jelenleg is fellelhető az írás, amely alá azonban sorjáznak a dühös kommentek.

Mindeközben a legnagyobb újságíró szakmai szervezet, a MÚOSZ nem adott ki állásfoglalást az ügyről és a Magyar Nemzet kérdéseire sem reagált.

Fotó: Arató András, a Klubrádió elnöke (MTI)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – szögezte le az ATV megkeresésére Semjén Zsolt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!