2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

"A játék összeköt!"

Újabb befogadó játszótér nyitotta meg kapuit, ezúttal a 18. kerületi Herrich Károly téren. A Játék összeköt! program keretében ez már a nyolcadik olyan létesítmény, ahol a sérült gyermekek együtt tudnak játszani ép társaikkal.

"Úgy látszik a fent lévőknek is kedves amit tettünk"

Így kezdte beszédét a Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere. Nem véletlenül, hiszen ez a nyolcadik olyan játszótér, amit a fogyatékkal élő gyermekek is épp olyan biztonsággal használhatnak, mint ép társaik. A Szerencsejáték Zrt. az önkormányzat segítségével hozta létre ezt a parkot, ahol színes játékok sokasága, úgy, mint akadálymentes játszóvár, fészek körhinta, homokozó virág, csocsóasztal, vagy akár trambulin várja az idelátogatókat.

"Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt két évben az országban hét integrált játszótér épült, és most nálunk adhatjuk át a nyolcadikat. A gyermekek alapvetően nyitottak és befogadóak. A gyermekekkel foglalkozó, a viselkedésüket vizsgáló tudományágak ma már bizonyították, hogy az integrált fejlesztéssel pedig kiemelkedő eredményeket lehet elérni"

- fogalmazott Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere.

Ughy Attila hozzátette, az integrált játszótér átadása csak a kezdet, a cél egy elfogadó Magyarország, ahol a fogyatékkal élők is teljes életet tudnak élni.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!