Megszüntették a letartóztatását a III. kerületi kenőpénzes botrány egyik fontos szereplőjének, P. Gábornak. A baloldal fontos háttérembere több társával együtt márciusban került rács mögé. Korábban nyilatkozott lapunknak a férfi ügyvédje is, aki elmondta:
ügyfelének felajánlotta az ügyészség a nyomozati alku lehetőségét, ám ő ezzel nem élt, sőt azt is tagadja, hogy ő szerepel abban a videóban, amelyben korrupciós pénzeket számolnak.
Emlékezetes, ez az az ügy, amelybe belebukott az óbudai polgármester, Kiss László, valamint alpolgármestere, Czeglédy Gergő. Mindkettőjüket minősített vesztegetéssel gyanúsítják és mindketten letartóztatásban vannak. A korrupciós ügy persze nem velük kezdődött, a történet szálai több évvel korábbra vezetnek vissza.
A bombát Anonymous robbantotta 2021 őszén, több videó kiszivárogtatásával. Például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban.
A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.
Az ügyben nyomozás indult, az első gyanúsítottakat március elején fogták el, de az érintettek köre idővel tizenhat főre bővült. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: Magyar Nemzet / Róka László