2024. 05. 29. Szerda Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Belföld

A határidő szoros, két hétig gyűjthetik az ajánlásokat

Hétfőtől gyűjtheti az aláírásokat az október 12-i önkormányzati választásokra. Most is ajánlóíven kell majd jelölni – hasonlóan az országgyűlési, illetve európai parlamenti választásokhoz. A tízezer lakosnál kisebb települések egyetlen választókerületet alkotnak. Itt a törvény alapján képviselőjelölt állításához a választók 1, míg a polgármester-jelöltséghez a választók 3 százalékának ajánlása szükséges. A 100 ezer főnél népesebb városokban legalább 500 ajánlás kell ahhoz, hogy valaki felkerülhessen a polgármesteri szavazólapra.

Az Együtt–PM Szövetség a tizenkét fővárosi polgármesterjelölt bemutatásával vágott bele az 50 napos kampányidőszakba. A két párt 60-70 millió forintból oldaná meg a népszerűsítő akciót. Plakátok helyett személyes toborzással erősítenek. „Az a célunk, hogy az önkormányzati világ felől próbáljuk meg, alulról, ha úgy tetszik, lebontani az orbáni rezsimet” – mondta Karácsony Gergely, Zugló polgármesterjelöltje az eseményen.

Szerény kampányra készül a Fidesz–KDNP is. A kormányzó pártszövetség is a személyes kapcsolatfelvételt helyezi előtérbe. De kihasználják a klasszikus kampányeszközöket is, mint például a plakátokat, szórólapokat, tájékoztató kiadványokat. A hétfőn induló aláírásgyűjtésre pedig százezer önkéntest állítanak munkába.

„A célkitűzése a Fidesz–KDNP-nek erre a kampányszakaszra egyértelműen az, hogy a leggyorsabban és a legtöbb támogatói ajánlást tudjuk összegyűjteni. Van már ebben gyakorlatunk, hiszen az országgyűlési választásokkor, illetve az európai parlamenti választáson sikerült” – közölte Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatok igazgatója.

A Fidesz KDNP több mint 890 helyen indít közös jelöltet, míg 274 településen független indulót támogatnak a kormánypártok. Rájuk és a többi indulóra is ajánlóíven adhatják szignójukat a választók. Fontos azonban, hogy csak azt az indulót tudják támogatni, aki a lakhelyüknek megfelelő választókerületben méretteti meg magát.

„A parlamenti választásokhoz hasonlóan itt is fennáll a többes jelölés lehetősége, kategóriánként több jelöltet is állíthatnak a választópolgárok” – közölte Cservák Csaba alkotmányjogász, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője.

Budapesten 5000 jelölés kell az induláshoz

A tízezer lakosnál kisebb települések egyetlen választókerületnek számítanak. Itt a képviselőjelölt-állításhoz a választók 1, míg a polgármester-jelöltséghez a választók 3 százalékának ajánlása szükséges. Az ennél nagyobb községek választókerületre osztódnak. Ott a lakók egyéni indulókat támogathatnak. A polgármesterjelölteknek a település nagyságával arányos számú támogatást kell szereznie. A legtöbb aláírás most is Budapest főpolgármester-jelöltjeinek kell majd.

„10 ezer fő és 100 ezer fő között 300 darab, 100 ezer fős település esetében 500 darab és Budapest esetében pedig 5000 darab jelölés kell az induláshoz” – tette hozzá Cservák Csaba.

A határidő szoros: két hét múlva minden jelöltnek rendelkeznie kell az induláshoz szükséges ajánlással. „Az utolsó határnap szeptember 8-a ahhoz, hogy az egyéni jelöltek, tehát független vagy jelölőszervezetnek a jelöltjei bejelentsék és leadják az ajánlóíveket, a listákat pedig szeptember 9-én kell leadni, 16 óráig” – árulta el Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.

A VIII. kerületben rekordgyorsasággal, 1 óra alatt gyűjtötték össze az induláshoz szükséges aláírásokat, a jelenlegi polgármester, Kocsis Máté indulását 1041 józsefvárosi támogatta aláírásával.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!