2024. 06. 20. Csütörtök Rafael napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

A dunai árhullám tetőzése után szombatra elhagyta az országot

Levonult az árhullám a Dunán, ráadásul szárazabb és melegebb idő jön.

  • A dunai árhullám tetőzése után szombatra elhagyta az országot

Megnyugszanak a folyóink, és ezzel a vízügyes szakemberek is – számolt be az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A Duna árhullámának tetőzése tegnap elhagyta az országot, a Rábán pedig Árpásnál tart, és harmadfok körül várható az értéke.

A szárazabb és melegebb időnek köszönhetően valószínűsíthetően nem lesz utánpótlása az árhullámoknak, ezért a vízügyi szolgálat is csökkentheti a két hete tartó megfeszített védekezési tempót.

A Duna vízrendszerének időjárását napokig meghatározó frontrendszer már nincs felettünk. A legfrissebb előrejelzés szerint szombaton és vasárnap a nyugati és az északi vízgyűjtőkön ugyan még lehet kisebb csapadékra számítani, de ezt követően alapvetően száraz és egyre melegebb idő várható. A folyó múlt szombati budapesti tetőzését követően napokig nagyon lassan csökkent a vízszint, ám csütörtöktől felgyorsult az apadás üteme. Tegnap napközben a Duna Mohácsnál is tetőzött, első fok fölött, 797 centiméterrel.

A Rába tetőzése jelenleg Árpásnál tart, a harmadfok szintje körül várható ennek értéke. Győrnél a Duna miatti apadási tendencia mellett legfeljebb néhány deciméteres emelkedést okoz a rábai árhullám a hétvégén, de a vízállások fokozat alatt maradnak.

A Murán az ár Letenyénél tegnap reggel néhány centiméterrel a másodfok szintje fölött tetőzött, a Dráván Drávaszabolcsnál pedig a másodfok szintjét megközelítő vízállások várhatóak a következő időszakban.

 

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: MTI / Hegedűs Róbert

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!