2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

A brutális rendőrök még mindig dolgozhatnak + Videó

A Hír Televízió információi szerint még 24 olyan rendőr tagja jelen pillanatban is az állománynak, akik 2006-ban részt vettek a véres tömegoszlatásokban, és büntető- vagy fegyelmi eljárás indult ellenük.

Március elején két rendőrt ítélt el a bíróság, amiért tétlenül nézték, ahogy kollégáik elfognak és súlyosan bántalmaznak egy tüntetőt.

Közülük kilenc egyenruhás ellen már jogerős ítélet született, 15-ük ellen pedig még folyik az eljárás. Az Országgyűlés a múlt héten kérte fel a kormányt, hogy április közepéig jelentésben foglalja össze, hogy a túlkapásokban részes rendőrök felelősségre vonása érdekében milyen intézkedések történtek.

A televízió úgy tudja, az érintett rendőrök közül a legtöbben a Készenléti Rendőrség jogelődjénél, a Rebisznél szolgáltak, a többiek pedig a BRFK parancsnoksága alá tartoztak. Több rendőrt időközben már vidéki kapitányságra helyeztek át, és volt, aki leszerelt.

Mint arról az MNO elsőként beszámolt, a honvédségtől kapott tömegoszlatáshoz szükséges eszközöket a rendőrség 2006 őszén, a HM-ben pedig vizsgálatot rendeltek el szerdán annak kiderítésére, pontosan kinek a kérésére, utasítására történhetett meg ez. „Amennyiben a 2006-os törvénytelen rendőrségi intézkedésekhez alkotmányellenes módon a haza külső fegyveres támadása elleni védelmére felesküdött honvédek eszközeit is felhasználták a megfelelő engedélyek nélkül, akkor az nagyon súlyos jogsérelem” – reagált lapunknak Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Néhány héttel ezelőtt 121 olyan rendőr nevét és rendfokozatát tartalmazó listát mutatott be a Hír TV Célpont című műsora, akik 2006. október 23-án szerepet vállaltak a brutális tömegoszlatásban. Közülük két vadászpuskás nevét nyilvánosságra is hozták. Az adásban több, korábban titkosított rendőrségi felvételt is levetítettek.

Feltehető, hogy a kormányváltás előtt eltüntettek olyan iratokat és felvételeket, amelyek bizonyító erejűek lehettek volna a rendőrség 2006-os őszi fellépését illetően – ezt Völgyesi Miklós nyugalmazott alkotmánybíró mondta a Hír TV Rájátszás című műsorában. Szerinte egyértelműen látható, hogy a rendőrök az oszlatás során fényképeztek, de az eredeti fotókat hiába kérték ki a Balsai-jelentés elkészítéséhez, nem kapták meg. A felvételek eltüntetésének lehetőségét az ORFK visszautasította, azonban kizárólag a kormányváltás utáni időszakra vonatkozóan.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!