2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A baloldal a rezsicsökkentés melletti összefogást támadja

A baloldal le akarja járatni a rezsicsökkentés melletti összefogást – így reagált a Fidesz arra, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) az ombudsmanhoz fordult az aláírásgyűjtés miatt. A DK szerint ugyanis a támogató szignók egy része hamisítvány. Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője válaszul közölte, szerinte provokációról van szó és a rezsicsökkentés ellenzői tudatosan éltek vissza mások adataival.

A Fidesz rezsicsökkentést megvédő aláírásgyűjtési akciója márciusban indult. A párt aktivistái országszerte gyűjtötték a támogató aláírásokat. – Nekem is van két gyermekem, és ugye elég magasak Magyarországon a rezsiköltségek, ezért én teljesen egyetértek a csökkentéssel – nyilatkozta korábban egy VI. kerületi lakos. Volt, ahol sorba kellett állniuk az embereknek, olyan sokan akarták aláírni az ívet.

A Fidesz összesen kétmillió szignót gyűjtött össze, Orbán Viktor miniszterelnök pedig levélben köszönte meg az aláíróknak a támogatást.

A Demokratikus Koalíció most hamisítással vádolja a Fideszt. A Gyurcsány-párt közleménye szerint ugyanis a köszönőlevél címzettjei közül sokan nem írták alá az ívet. Például egy kilenc éve elhunyt debreceni férfi is kapott levelet. A DK a miniszterelnöktől és az ombudsmantól kéri az ügy kivizsgálását.

„Nyilvánvaló, hogy a rezsicsökkentés ellenében dolgozik az Európai Unió és a hazai baloldal is…” A Fidesz szóvivője hangsúlyozta, csak azok kaptak köszönőlevelet, akiknek az adatai szerepelnek az aláírásgyűjtő íveken.

„Ha a köszönőlevelek olyan helyre is odaértek, akik nem írták alá az aláírásgyűjtő ívünket, akkor nyilvánvaló, hogy ott valamiféle személyes adattal való visszaélésről van szó – fogalmazott Hoppál Péter. – Ez pedig, erős a gyanúnk, hogy valamiféle provokáció következménye. Provokációt pedig nem tudunk máshonnan sejteni, mint azoktól, akik egyébként a rezsicsökkentés ellenében politizálnak” – tette hozzá a Fidesz-szóvivő.

Július elsejétől átlagosan tíz százalékkal csökkent a víz- és csatornadíj, de olcsóbb lett a szennyvízszippantás, a szemétszállítás, a palackos gáz és a kéményseprés is. Ősztől pedig újabb tíz százalékkal mérséklődhet a gáz, a távhő és a villamos áram ára.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Az autója elé állt, kukákat borogatott az autó elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját és bezárta egy szobába - ilyen részleteket mesélt volt férjéről Varga Judit Hajdú Péternek. A Frizbi különkiadása szerda este került fel a youtuba-ra, csütörtök este 21 órától pedig a HírTV nézői is megtekinthetik. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!