2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

A Bajcsy-kórházra hárítaná a felelősséget a főpolgármester

Az egyik dolgozótól kaphatták el a koronavírust a Pesti úti idősek otthonának lakói - erről ír a Ripost. A lapnak ápolók beszéltek arról, hogy az egyiküknek betegen is dolgoznia kellett, mert kevesen vannak. Közben a Bajcsy-kórház főigazgatója szerint a fenntartóé a felelősség a Pesti úti idősotthonban történtek miatt.

  • A Bajcsy-kórházra hárítaná a felelősséget a főpolgármester

Lázasan, köhögve is be kellett járni dolgozni a Pesti úti Idősek Otthonába

- erről beszélt az egyik ott dolgozó a Ripostnak. A lapnak a többi ápoló is azt állította: egyik munkatársuk betegen is dolgozott, mert kevesen vannak. Így feltételezhetően ő fertőzhette meg koronavírussal az időseket.

Korábban egy hozzátartozó arról beszélt: hónapokig nem találkoztak orvossal az intézményben.

A főpolgármester továbbra is másokra hárítja a felelősséget a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban. A 444-nek azt mondta, minden jogszabályt betartottak.

Pár nappal korábban a szocialista Bangóné Borbély Ildikó is azt állította: az idősotthonban azért jelent meg a vírus, mert a kórházból fertőzötten engedték vissza a lakókat.

Cáfol a kórházigazgató

A kórház főigazgatója a Hír TV-nek cáfolta, hogy tőlük került be a fertőzés a Pesti úti intézménybe. Bodnár Attila azt mondta, a fenntartó fővárosé a felelősség.

Bodnár Attila hozzátette:

Karácsony Gergely főpolgármester és a baloldal a kórházra, és ezzel együtt a kormányra hárítaná a felelősséget, ezt azonban a tények nem támasztják alá. Ismertette: takarékosság miatt kevesebb ápolót foglalkoztattak, ez pedig hatással lehetett a gondozottak ellátására is.

Az idősotthon igazgatója csütörtökön kérte nyugdíjazását. A Pesti úti otthonban a legfrissebb adatok szerint 45-en hunytak el a koronavírus járvány miatt.

 

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!