2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

450 egészségügyi beruházást valósított meg az Orbán-kormány

A kormány alapvető változásokat indított el az egészségügyben, és több mint 200 milliárd forintot fordított fejlesztésekre – mondta az emberi erőforrások minisztere szokásos éves bizottsági meghallgatásán a Parlamentben. Balog Zoltán arról is beszélt, hogy megkezdte működését az a munkacsoport, amely a várólistákat elemzi.

„Ilyen mértékű nagy átalakulás, infrastrukturális átalakulás 60 éve nem volt a magyar egészségügyben” – 450 egészségügyi beruházást valósított meg az Orbán-kormány, uniós és hazai forrásból több mint 220 milliárd forintot költött fejlesztésre – sorolta az emberierőforrás-miniszter a parlament szakbizottságában. Az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy az állami fenntartásba vett kórházaknak 33, az orvosi egyetemeknek pedig 12 milliárd forint az adósságuk.

A szocialisták megalázónak tartják, hogy a nyugdíjaskorú, de továbbszolgáló egészségügyi dolgozók kérelmét kormányszinten bírálják el. „Mi volt annak az értelme, hogy egy ágazatban, amely szakemberhiánnyal küzd, kényszernyugdíjba küldenek embereket, majd belebocsátják őket egy nagyon megalázó procedúrába: kérni kell azt, hogy tovább dolgozhasson, és valaki, nem normatív, nem jogszabályi környezetben dönt arról, hogy engedélyezi vagy sem” – mondta Tukacs István.

Balog Zoltán válaszában úgy fogalmazott: minimális az a nyugdíjazás, ami ebből az intézkedésből született.

Tiltakozást vártak Balogtól

Jobbikos képviselők azt várták, hogy Balog Zoltán tiltakozik a dohánytörvény módosítása ellen. „Az egész dohányvertikumban kinek volt az érdeke, hogy minél több cigaretta fogyjon el? Vagy dohánytermék? Hát a gyárnak, ugye nekik... A kereskedő 3-4 százalékos árrésének inkább nyűg volt tartani. Most már 11,1 százalékos árrés lesz rajta, ami óriási. Még egy szereplő belépett, akinek érdeke lesz, hogy minél több cigaretta fogyjon” – fogalmazott Kiss Sándor jobbikos országgyűlési képviselő, hozzátéve: áldását adta miniszter úr erre a dohánytörvényre? Mert úgy gondolom, hogy ha részt vett és áldását adta, a miniszter úrnak le kellene mondania.

A miniszter szerint a kormány határozottan lépett fel a dohányzás ellen. – Több irányból kell támadni. Egyrészt kell támadni a szabályozással, másrészt kell támadni azzal, hogy áremeléssel elriasztjuk azokat, akik úgy gondolják, hogy ezt a pénzt meg is lehet spórolni – mondta Balog Zoltán.

Ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy a patikai árrés nagyjából megegyezik a dohány-kiskereskedelem megemelt árrésével.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!