2024. 02. 24. Szombat Szökőnap napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde 11:20

Belföld

45 éve tért haza a Szent Korona

A magyar Szent Korona minden szempontból legbecsesebb nemzeti ereklyénk, melynek értéke felbecsülhetetlen és pótolhatatlan - hangsúlyozta a honvédelmi államtitkár a Szent Korona hazatérésének 45. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, amelyen részt vett David Pressman amerikai nagykövet is.

  • 45 éve tért haza a Szent Korona

Vargha Tamás úgy fogalmazott: államiságunk jelképe minden hatalom és jog forrása. Emlékeztetett arra is, hogy a magyar polgári kormányok két adósságot is törlesztettek a nemzet felé.

- A Szent Koronát méltó helyre tették az ország házában, és ez így már teljes pompájában jeleníti meg a nemzet egységét, azt, hogy mi élő és meghalt, és ezután születő magyarok összetartozunk, a másik tett az 2011 májusában felállított honvéd koronaőrség megalapítása volt, ezzel közel 70 éves tartozásunkat törlesztve ismét létezik egy katonai egység, amely méltó utódja az évszázados múltra visszatekintő koronaőrségnek

- mondta az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Vidéki Antifa-tag rongált Budapesten

Vidéki Antifa-tag rongált Budapesten

Az elkövető Jámbor András és Pikó András aktivistája, illetve korábban a tatabányai baloldali polgármester kabinetjének kommunikációs gyakornoka volt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!