2025-re kiteljesedik a MÁV-csoport integrációja, miután a korábbi leánycégek egyesülésével létrejön a hatékonyabb működést lehetővé tévő, a korábbinál kevesebb vezetői pozícióval működő, integrált közlekedési vállalat, amely mindössze 3+1 cégből áll majd – derült ki a MÁV pénteki közleményéből.
A MÁV-csoport az alábbi cégekből áll 2025-től:
- a kötöttpályás infrastruktúráért felelős MÁV Pályavasúti Zrt.-ből,
- a vasúti és autóbuszos személyszállításért egyaránt felelős MÁV Személyszállítási Zrt.-ből,
- a vállalatcsoport informatikai és működéstámogatási hátországát adó MÁV Szolgáltatóközpont Zrt.-ből,
- valamint a három cég munkáját összehangoló, a teljes cégcsoport tevékenységét irányító MÁV Zrt.-ből.
A 2025 januárjától érvényes új működésmódot nemcsak az egyszerűbb és átláthatóbb szervezeti struktúra támogatja majd, hanem a vállalatcsoport vezetésének megújulása is.
A MÁV-csoport vezérigazgatójának előterjesztésére az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium nevében Lázár János miniszter az alábbi kinevezéseket támogatta.
Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója a jövőben Dr. Kormányos László lesz, akit a munkájában vezérigazgató-helyettesként segíti Kazai Katalin, Laskay Lóránt, Szarka Zsolt és Fajcsák Lajos.
A MÁV Pályaműködtetési Zrt. vezérigazgatója továbbra is Németh Réka, akinek munkáját a jövőben vezérigazgató-helyettesként segíti Széles Marianna és Pósalaki László.
A MÁV-csoportot irányító, a leányvállalatok működését összehangoló MÁV Zrt. vezérigazgatója továbbra is Hegyi Zsolt, akinek munkáját vezérigazgató-helyettesként Dányi Gábor, illetve új kinevezettként, Reich László segítik majd.
A vasúttársaság tájékoztása szerint az új megbízások 2025. január elsejétől érvényesek és határozatlan időre szólnak.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: AFP