2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

140 települést nyilvánított fertőzött területnek a Nébih

Már 140 települést nyilvánított fertőzött területnek a Nébih az afrikai sertéspestis miatt, miután Sátoraljaújhely közelében pár nap leforgása alatt újabb 12 elhullott vaddisznóból mutatták ki a vírust. A fertőzés főként az észak-magyarországi megyéket érinti, itt több szigorúan korlátozott terület is van. Az afrikai sertéspestis vírus emberre nem veszélyes, de könnyen átterjedhet a házi sertésekre. Hazánkban erre eddig nem volt példa.

  • 140 települést nyilvánított fertőzött területnek a Nébih

2018 októberében Tarcalnál fedezték fel először az afrikai sertéspestis vírusát egy elhullott vaddisznóban. Azóta három alkalommal növelte meg a fertőzött területek kijelölését a Nébih. A korlátozás öt megyét érint, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs Szatmár Bereg gócponttal. Összesen 140 települést nyilvánítottak fertőzöttnek, ebből 23 szigorúan korlátozott terület. Ezekre külön vadászati szabályok vonatkoznak.

„Csak megfelelő járványvédelmi képzésen, vizsgán átesett vadászok vadászhatnak a fertőzött területeken. Valamennyi vaddisznót, diagnosztikai vagy egyéb célból kilőtt vaddisznót virológiai vizsgálatnak vetünk alá, és csak a negatív eredményű vaddisznó használható fel. Fertőzött területet pedig nem is hagyhatja el vaddisznótest” – mondta Bognár Lajos, országos főállatorvos.

Idén január közepén az Ózd melletti Hangonyban találtak a vadászok egy elhullott vaddisznót, amelyről kiderült, hogy afrikai sertéspestis vírussal fertőzött. Január 28-án Sátoraljaújhely közelében két állat tetemében mutatták ki a betegséget. Február 5-én újabb nyolc állatot találtak fertőzöttnek, két nappal később pedig négy vaddisznóról bizonyosodott be, hogy elkapta a vírust. A kór továbbterjedésének megakadályozására a szigorúan korlátozott területeken úgynevezett diagnosztikai kilövéseket kell végezniük a vadászoknak.

„Egészséges vaddisznókat meghatározzák előre, hogy miből, tehát milyen fajtájút, mennyit, hány darabot kell kilőni. Ez nekünk korábban is megvolt, mert magas kockázatú területben voltunk, viszont amikor átkerültünk a szigorúan korlátozottba, akkor felemelték. Ezeket amikor kilövik, nem lehet elfogyasztani, fogyasztásra alkalmatlan, hiába, hogy egészségesek a disznók, hanem ártalmatlanítanunk kell, az úgynevezett ártalmatlanító gödörbe kell helyeznünk, amit korábban kellett kiásnunk és ezt le kell fertőtlenítenünk fertőtlenítőszerrel, valamit bizonyos földréteggel le kell takarni” – magyarázta Kovács Géza, a Palina-Völgye Vadásztársaság elnöke.

A vírus a házi és a vaddisznón kívül nem terjed más fajokra, így az emberre sem veszélyes. Magyarországon házi sertésben eddig nem mutatták ki a betegséget, de a Nébih arra figyelmeztet, hogy ha valaki az állományában lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, haladéktalanul értesítse az állategészségügyi szolgálatot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!