2019. november 21.,
csütörtök, Olivér napja

Szabadfogás: A trágárság immáron sava-borsát képezi a politikának

2019. július 4., csütörtök 20:52

A Hír TV Szabadfogás című műsorában Huth Gergely moderálása mentén Nagy József, a 24.hu újságírója, Jeszenszky Zsolt „politikai hobbista”, Kukorelly Endre író, Kálomista Gábor producer, Nagy Attila Tibor a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója és Pesty László dokumentumfilmes a hazai és az európai politika aktuális eseményeit vitatták meg, tabuk és a politikai korrektség kényszerű korlátjai nélkül.

„Orbán Viktor hatékonynak mondható, legalábbis abból a szempontból mindenképpen, hogy végül is a magyar kormány számára a valóban elfogadhatatlan Timmermansnak és Webernek a sikerét sikerült megakadályozni. És ahhoz képest, hogy ’nemzetközi elszigeteltségről’ beszéltek Orbán kritikusai – ez egy viszonylag jó eredmény. Az megint más kérdés majd, hogy vajon sikerül-e a most jelölt Ursula von der Leyennel jól együttműködnie, hiszen ő Merkel egyik szövetségesének számított az elmúlt hosszú években”

– vélekedett a Méltányosság politikaelemző Központ kutatója.

A műsorban terítékre került Újhelyi István legújabb megnyilvánulása, ami kapcsán vita kerekedett a politikai közbeszéd általános eldurvulásáról.

„Én egy rendes csapatjátékos vagyok és rendes futballista, nálam nagyobb híve a kompetíciónak nincsen. De én azt mondom, hogy ezt normálisan is lehet csinálni: tehát normálisan beszélni egymással, és egymásról. Ez nem történik meg. Szerintem ez a legroncsolóbb dolog”

– nyilatkozta Kukorelly Endre.

„Újhelyi megnyilatkozása szerintem inkább megmosolyogtató. Nem véletlenül van neki ez a beceneve, hogy ’Újhülye’, amit bizonyos műsorokban gyakrabban szoktunk használni. Van egy olyan mondás, hogy az ember pontosan annyit ér, amennyit az általa tudatosan kihagyott zitzerek száma. Újhelyi Istvánnak ez a nyilatkozata azért vicces, mert egyrészt a nyelvezet, amit használ eleve az, másrészt pedig tárgyi tévedések is vannak benne, nagyon erős csúsztatások”

– szögezte le Jeszenszky Zsolt.

„A legnagyobb kérdés, miért kifogásoljuk, hogy kamarilla politika van? Háttéralkuk döntenek bizonyos fontos kérdésekben. Évszázadok óta, amióta politikai harc zajlik, vagy évezredek óta, amióta a római birodalmat vagy a görögöket ide számítjuk mindig is háttéralkuk döntöttek erről. A probléma a következő: hogy a politika az átlagember számára egy alapvetően unalmas műfaj.  Az emberek 50-60 százalékát nem rázzák meg a politikai események.  Sokkal inkább bulvárt olvasnak, vagy olyan tévéműsorokat néznek, amitől én speciel hányok. Amikor a politikában ilyen trágárságok hangzanak el, amikor ilyen bárdolatlanságok, azok néha a sava-borsát képezik a politikának, felrázzák azt az álló vizet, amit a mindennapi politika, a PC jelent”

– fejtette ki Pesty László dokumentumfilmes.

Az adás folytatásában szó esett arról, vajon Orbán, Merkel vagy Macron árulta-e el az Európai Uniót, az EB új német elnökének személyéről, a politikai- és magánéletéről is heveny disputa alakult ki, valamint terítékre került a Momentumos Cseh Katalin előnytelen fényképezkedése a korábban magyargyűlölő, soviniszta román politikai karriert háta mögött tudó brüsszeli vezetővel.  

Hír TV