2024. 12. 18. Szerda Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:55

Vuk visszatér a mozikba

2017. június 18., vasárnap 21:03, frissítve: hétfő 13:42

A rajzfilm rendezője, Dargay Attila idén lenne 90 éves, előtte tisztelegve mutatják be újra a kis róka történetének digitalizált, felújított változatát. A premier kapcsán Vuk-napot tartottak az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a gyerekek a saját rajzfimljüket is elkészíthették.

Már csaknem negyven év telt el bemutatása óta, Vuk népszerűsége töretlen. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy egész napot szenteltek a rajzfilmklasszikusnak. Dargay Attila, a film rendezője a napokban lenne kilencvenéves.

Dargay Attila eredeti rajzait, forgatókönyvrészleteit is kiállították. A rendező sokáig dolgozott Vuk tervein: az állatkertben tanulmányozta a kis rókákat – mondja özvegye és állandó alkotótársa. Álmukban sem gondolták, hogy a film ekkora siker lesz, főleg úgy, hogy a Vuk négyrészes változatát korábban a televízióban is bemutatták.

„Azt mondta Attila a nyolcvanas években: »Drága szülők, hányszor néztétek meg a filmet?« Mert közel két év alatt több mint kétmillió nézőt hozott a moziban. Ez óriási szám egy ilyen parányi kis filmecskétől” – jelentette ki Hendrik Irén, a rendező özvegye.

A Vuk-napon a jövő rajzfilmesei is kipróbálhatták magukat: elkészíthették a saját filmjüket. A gyerekek többféle animációs technikával is megismerkedhettek.

Több rajzfilmritkaságot és persze az eredeti alkotást is levetítették. Dargay Attila emlékére az 1981-ben készült film felújított változatát ismét műsorra tűzik a mozik.

„Úgy gondoltuk, hogy Dargay Attila filmjei, amelyeken a mi generációnk nőtt fel, mindenképp megérik, hogy széles körben, országszerte újra bemutassák őket. És ha már digitálisan felújított verzióban tudjuk bemutatni a közönségnek, akkor hozzuk vissza a filmek természetes helyére, azaz a mozitermekbe” – mondta Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója.

Június 22-étől a nyár végéig öt budapesti és kilenc vidéki moziban látható majd a kis róka megunhatatlan története.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!