2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Új mesepark várja a gyerekeket az állatkert mellett

Hír TV

2018. május 17., csütörtök 22:33, frissítve: csütörtök 22:52

Péntektől látogatható a Holnemvolt Vár az állatkert mellett. A másfél hektáron működő interaktív játszóparkban három állatsimogató és négy játszótér is van, a gyermekek pedig a régi magyar meséket is megismerhetik a Hetedhét Palotában.

Mangalicák esznek az udvaron, szomszédságukban tehenek. A Holnemvolt Vár kertjében három állatsimogató is található. A Hetedhét palotában pedig interaktív meseszobák várják a gyermekeket.

„Egy olyan hely, ahol az állatok, a játék és a mese együtt található, ehhez hasonló hely azért nem nagyon van. Én úgy gondolom, hogy az a három állatsimogató, az a négy játszótér a Hetedhét palota a benne lévő hét mesepróbával, az mind-mind nagyon izgalmas, nem beszélve azokról az érdekes hagyományokról, amelyek ehhez a területhez is kötődnek, hiszen itt működött hajdan a vursli, amelyből megmaradt a gyönyörű műemlék hinta, és hát mellette felállítottunk még kisgyerekeknek való mutatványos játékokat” – sorolta az újdonságokat Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója.

A főpolgármester az állatkert mellett található meseparkot Budapest új attrakciójának nevezete. „Az elfoglalt szülők is pontosan tudják, hogy több értékes órát kellene családjukkal, gyermekeikkel eltölteniük. Egy jó közösségi tér minőségi idő eltöltésére ad lehetőséget. Az állatkert fejlesztése tehát fontos program, Budapest fejlődésének újabb állomása, út egy közösségekben gondolkodó, élhető város megteremtése felé” – emelte ki Tarlós István.

A Holnemvolt várat az egykori Vidámpark helyén alakították ki. A Városligetben már épül a biodóm, amely tulajdonképpen egy fedett állatkert lesz 32 milliárd forintért. A látványosság 2020 elejére készülhet el.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!