2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Már Magyarországon van Tóbiás, Sára még úton

Hír TV

2018. március 3., szombat 09:48, frissítve: szombat 11:36

Elsőként érkezett meg Afrikából Magyarországra, gemenci fészkébe Tóbiás, a fekete gólya – közölte szombaton az MTI-vel a Gemenc Zrt.

A tájékoztatás szerint a gólya péntek délután 5 órakor szállt le, a megérkezést élő internetes adásban követhették az érdeklődők. Tóbiás párja, Sára március közepén szokott megérkezni. Az elmúlt négy évben tíz fiókát neveltek föl a fészekben, amely idén télen erősen megrongálódott, így a következő hetek kérdése, hogy újjáépítik-e, vagy készítenek egy újat máshol.

Tóbiás nem csak abban rekorder, hogy rendszeresen a legelsőként érkezik haza, de 19 évével ő a legöregebb ismert, vadon élő fekete gólya az országban. Különleges abban is, hogy háborítatlan erdőrészeket kedvelő fajtársaival ellentétben egy erdészeti telephely közelébe költözött nyolc évvel ezelőtt, és ez lehetővé tette, hogy fészekkamerákkal figyeljék a madarakat.

A kamerákat 2013-ban szerelték föl, tavaly közel félmillió alkalommal látogattak el az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapjára, hogy bepillanthassanak a fokozottan védett madarak mindennapjaiba. Nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat a webkamerás megfigyelés, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az internetes élő adásnak köszönhetően.

Magyarországon körülbelül 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük mintegy 40 pár a Gemencben. Az ottani populáció a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. Többségük március 15. körül érkezik meg a Gemenci erdőbe; az első fiókák május elején jönnek világra.

A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de jórészt augusztus 10. körül zajlik, majd – néhány héttel később – a madarak útra kelnek Afrikába. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül egyik a Gibraltári-szoroson, másik a Boszporuszon vezet át.

Közölték azt is, a Gemenc Zrt.-nek, a Duna–Dráva Nemzeti Parknak, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek a fekete gólyák megfigyelésére létrejött együttműködése új elemmel bővült: Zoltán, az egyetlen GPS-jeladóval fölszerelt magyar fekete gólya vonulását másodszor követhetik a szakemberek és az érdeklődők a már említett honlapon.

Míg Tóbiás a Jordán folyó völgyében, Zoltán a Közép-afrikai Köztársaságban telel. Utóbbi február 14-én indult haza, és március 2-án, 4200 kilométert megtéve, Törökország fölött járt – írták.

Fotó: 444.hu

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!