2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

A hétvégétől látható a mozikban a Brazilok

2017. április 3., hétfő 23:07, frissítve: kedd 10:21

Hétvégén mutatják be M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor legújabb filmjét, a Brazilokat. Az új magyar mozi a társadalmi problémákról, az akaraterő fontosságáról és a labdarúgás erejéről szól. A filmben amatőr roma színészek is szerepet kaptak.

Meccset játszott a magyar művészválogatott a Brazilok című film csapatával. Az M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor által rendezett filmet a hét végén mutatják be a mozikban.

„Jártam egy Sirok nevű faluban, ahol magukat braziloknak nevező roma srácok elindultak a helyi bajnokságban, és egyébként barlangokban laktak, mint ahogy a Brazilok című filmben is látszott. Nekem az tetszett meg ebben a történetben, hogy ezek a fiúk nemcsak másképp látták a megoldást, nemcsak várták a sült galambot, azt, hogy valaki majd segítsen rajtuk, hanem megpróbáltak tenni magukért valamit. Azzal, hogy elindultak a bajnokságban, tulajdonképpen megpróbálták saját maguknak és a környezetüknek bebizonyítani, hogy ők is tudnak ugyanolyanok lenni, mint a többi ember” – fogalmazott M. Kiss Csaba.

A Brazilok története egy kis magyar faluban játszódik, ahol a plébános benevezte a cigány focicsapatot a bajnokságba, de a helyi önkormányzati csapatnak ez nem tetszik. A főbb szerepekben nem csak hivatásos színészek, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén megyei romák is játszanak.

„Azt hiszem, hogy elég zökkenőmentesen ment a dolog. Igazából nekünk, színészeknek kellett valahogy azt a természetességet elsajátítani, amelyet a srácok, akik nem színészek, alapból magukkal hoztak. Ez rejteget némi veszélyt, de úgy gondolom, hogy teljesen jól együtt tudtunk működni velük, és remélhetőleg a vásznon sem fog látszani, hogy valaki színész és valaki nem. Azt szeretnénk, hogyha mindenki olyan lenne, mintha nem színész lenne” – fejtette ki Orosz Ákos színész.

Az egyik roma szereplő szerint a film egyik legfontosabb üzenete az, hogy kellő akaraterővel bármi elérhető. „Nagyon jó élmény volt a filmben játszani, nagyon örültem, hogy kaphattam benne szerepet, szerintem életem végéig élmény marad” – mondta Nagy Norbert.

A Brazilok című filmet a Magyar Nemzeti Filmalap 362 millió forinttal támogatta, a premier április 6-án lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!