2017. december 13.,
szerda, Luca, Otília napja

Több ezer látogatót várnak Music Expóra

NT

2017. október 7., szombat 20:30

Több ezer látogatót várnak a szervezők a Music Expo nevű hangszerkiállításra. Az eseményen szakmai fórumokat és koncerteket is tartanak.

Gitárok, dobok és billentyűs hangszerek – szinte mindent ki lehet próbálni a budapesti hangszerkiállításon, a Music Expón. A szervezők szerint folyamatos újításokkal próbálnak minél több látogatót bevonzani.

„Nagyon hosszú idő után nagy küzdelem árán sikerült klasszikus hangszereket kiállítanunk, ez nagyon fontos, hogy ismét megjelennek, rendkívül magas a zeneoktatási intézmények és iskolák száma a kiállításon, ez is borzasztó fontos dolog, egyébként pedig ha valaki szétnéz, akkor láthatja, hogy elképesztő sokaság van, tehát nagyon gazdag a kínálat, és hát fantasztikusan jó minőségűek a terek is meg az eszközök, amit kiállítottunk, úgyhogy ezzel teljesen elégedettek vagyunk” – mondta a Hír TV-nek Andrásik Remo, a Magyar Hangszeresek Szövetségének főtitkára.

A látogatók zenei oktatásról és szakmai képzésekről is tájékozódhatnak. Az eseményen a könnyűzenei menedzserek világa iránt érdeklődők is választ kaphatnak kérdéseikre.

„Mi a zeneipar összes szegmenség oktatjuk, tehát olyan, hogy jó zeneipari menedzser, ez egy fura kérdés, hiszen van, aki az Artisjusnál szerzői jogi dolgokat fog intézni, vagy publishing cégnél excelekbe viszi azokat a rádiós játszásokat amikből bevételek vannak, lehet hogy valaki turnémenedszer lesz, és a klubtulajdonosokkal veszekszik állandóan, de lehet, hogy valaki esetleg mondjuk zenei menedzser lesz, és a zenekarok művészi fejlődését egyengeti. Tehát nagyon sokféle kompetencia, nagyon sokféle ember alkalmas a zeneiparban való munkára” – magyarázta a Majdnem Híres Rocksuli alapítója, Réz György.

A zenei programot több, az interneten népszerűvé vált zenész is erősíti, az egyik szombati húzónév a német női dobos Anika Nilles volt.