US Open: Nadal és Federer is döcögősen kezdett
2017. augusztus 30., szerda 12:07, frissítve: szerda 13:18
Kevés hiányzott a bombameglepetéshez az amerikai nyílt teniszbajnokság első körében. Az ötszörös győztes Roger Fderer nagyon megszenvedett a hazai pályán versenyző, mindössze 19 esztendős Frances Tiafoe ellen, végül 4:6, 6:2, 6:1, 1:6, 6:4-el a svájci vette az akadályt.
„Valószínűleg a felkészülésem mégsem sikerült olyan jól, mint reméltem. A montreali torna óta csak az Openre fókuszáltam, reméltem, hogy ennél jobban fog menni a játék. Sejtettem persze, hogy nem leszek top formában, de ennél jobban kellett volna kezdenem. Az ellenfelem kihasználta a hibáimat, a lábmunkám és a látásom sem volt az igazi. Rosszul mértem fel a távolságokat, és nagyon megijedtem a meccs közepén, hogy veszíthetek, de szerencsére össze tudtam magam kapni” – mondta Federer.
Rafael Nadalnak sem volt könnyű dolga az első körben, végül azonban ő is továbbjutott: 7:6, 6:2, 5:2-re győzte le Dusan Lajovicsot.
A nőknél azonban már volt komoly kieső: a címvédő, idén azonban komoly hullámvölgyben lévő Angelique Kerber sima két szettben kikapott japán ellenfelétől, így már az első körben búcsúzott a US Opentől.
„Azt hiszem, kimondhatom, hogy ez nem az én napom volt. A meccsek teljesen más légkörben zajlanak, mint az edzések, lehet, hogy túl könnyen vettem az Opent. Nagyon szomorú vagyok” – nyilatkozta a korábbi világelső.