Tízezreket vonzott a 31. Vivicittá
2016. április 17., vasárnap 15:36, frissítve: vasárnap 18:01
A 31. Vivicittá városvédő futásra több mint 30 ezer nevezés érkezett a különböző távokra.
„A bemelegítés mindig a ráhangolódásban számít sokat, illetve abban, hogy az izmainkat egy kicsit átmelegítsük, lenyújtjuk előtte – mondta Béres Alexandra. – A futásra egyébként a legjobb bemelegítés maga a futás, de azért például egy hideg reggelen, mint amilyen a mai is volt, nagyon sokat számít, ha az izmok már melegen indulnak. Ezenkívül pedig olyan hangulatfokozó hatása van, hogy rögtön kedvünk van ahhoz, hogy nagy teljesítményt nyújtsunk” – tette hozzá a fitneszvilágbajnok.
Simicskó István honvédelmi miniszter, korábbi sportállamtitkár egy ideje rendszeres résztvevője a városi futóversenyeknek. „Láthatták azt, hogy milyen rekordlétszámban, mennyien indultak a félmaratoni távon is, meg az összes többi távon is, tehát óriási esemény. Sportoló nemzetet szeretnénk fölépíteni. Szerintem ez egy olyan esemény, amely arról szól, hogy kedvet csináljon sok embernek ahhoz, hogy aki még nem kezdte el, az is kezdjen el sportolni” – nyilatkozta a tárcavezető.
A budapesti városvédő futást – olasz mintára – 1986 óta rendezik meg.