2024. 04. 21. Vasárnap Konrád napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Storck kétéves szerződéssel a zsebében futhat neki az Eb-nek

2016. március 21., hétfő 21:02, frissítve: hétfő 21:43

Azzal a tudattal készítheti fel az Európa-bajnokságra a magyar labdarúgó-válogatottat a szövetségi kapitány, hogy a kontinenstorna után sem kell majd új munka után néznie. A Magyar Labdarúgó Szövetség 2018 nyaráig szerződést hosszabbított Bernd Storckkal, aki a hétvégén a horvátok elleni mérkőzéssel kezdi meg a csapattal az Európa-bajnoki felkészülést.

Az Európa-bajnoki szereplés kiharcolása után megegyezni is sikerült. Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor bejelentette, hogy Bernd Storck 2018-ig, a világbajnoki selejtezők végéig folytatja a munkát a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként. A szakember emellett továbbra is sportigazgatója lesz a szövetségnek.

„A kiszámíthatóságot, a tervezhetőséget, a stabilitást előtérbe helyezve, és azt, hogy az MLSZ hosszú távon gondolkodik a magyar válogatottról és a magyar utánpótlásról is, az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy amennyiben megegyezésre tudunk jutni Bernd Storck úrral, akkor a szerződését még most az Eb előtt meghosszabbítjuk”– közölte Csányi Sándor.

A megegyezés megszületett, ennek része, hogy a játékosként világbajnok és Bajnokok Ligája-győztes Andreas Möller is marad a nemzeti csapatnál, Storck segítőjeként.

„A héten van egy vacsora – azt biztos hogy ő fizeti, így meg pláne!” – Így reagált a válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs a szövetségi kapitány szerződéshosszabbítására. A válogatott játékos beszélt a szombati, horvátok elleni felkészülési mérkőzésről is.

„Nekünk nagyon fontos az – nem is az, hogy a horvátok hogyan fognak játszani, hanem az –, hogy mi hogyan leszünk tisztában a saját játékunkkal, elképzeléseinkkel. Valamint azzal, hogy amilyen taktikát választunk, azt tényleg ugyanolyan precízen, mint ahogy az egész selejtezősorozatban, de leginkább a két norvég meccsen, amikor abszolút hiba nélkül játszott a csapat, és mindenki tudta, mi a dolga, és hiba nélkül játszottunk, én ezt tartom a legfontosabbnak” – fogalmazott Dzsudzsák Balázs.

A szövetségi kapitány szerint a horvátok elleni mérkőzésen a legfontosabb, hogy képet kapjon a válogatott arról, hogy hol tart. „Szeretném látni, hogy egy erős válogatott ellen jelenleg hol vannak a csapatom határai. Ezek az erős ellenfelekkel szemben derülnek ki. Ha könnyű ellenfeleket választottam volna az Eb-felkészülésre, akkor lehet, hogy győztes meccsekkel készülhetnénk a tornára, de nem kapnánk pontos képet a csapatról. A horvátok meccstől azt várom, hogy kiderül, hol és miben kell még fejlődnünk, mire kell majd az edzések során koncentrálnunk” – közölte a szövetségi kapitány.

Bernd Storck azt is elárulta, hogy a horvátok ellen 4-2-3-1-es felállásban játszik majd a csapat, illetve, hogy a fiataloknak is esélyt ad majd a bizonyításra – főleg a második félidőben. A Horvátország elleni felkészülési mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában, várhatóan telt ház előtt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!