2024. 02. 25. Vasárnap Mátyás napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Európai Híradó 22:50

Simán verte a letteket a magyar válogatott

2017. augusztus 31., csütörtök 22:55, frissítve: péntek 11:55

3-1-re győzött Lettország ellen a magyar válogatott világbajnoki selejtezőn – a magyar gólokat Kádár Tamás és Szalai Ádám szerezték, illetve egy öngól is a csapatot segítette. Bernd Storck szerint a csapat felszabadult a nyomás alól.

Nemcsak gólokat, hanem végre magyar győzelmet is láthatott a közönség a Groupama Arénában. A magyar együttes már a hatodik percben vezetést szerzett Kádár Tamás fejesével, húsz perccel később pedig Szalai Ádám – szintén fejjel – megduplázta az előnyt. A szünet előtt Korhut Mihály hatalmas hibáját Gints Freimanis büntette meg. A végeredmény a második félidő közepén egy lett öngóllal alakult ki. Bernd Storck elégedetten beszél a csapat teljesítményéről.

„Jól játszott a csapat, elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. Az idei sikertelenség miatt nagy nyomás nehezedett ránk, de a fiúk tudták kezelni, felszabadultan futballoztak. Jól kezdtük a mérkőzést, az első 20 percet uraltuk is, persze Korhut mozdulata nem jött jól, de a kapott gól után is a kezünkben tartottuk az irányítást” – értékelt a szövetségi kapitány.

Gulácsi Péter szerint kiszolgálták a szurkolókat a győzelemmel. „Örülünk hogy sikerült győzelmet aratnunk, úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Amit elterveztünk, hogy az első pillanattól fogva agresszívan visszatámadva, feltolva védekezést játszunk, az sikerült. Úgy gondolom, már 2-0-nál jó pozícióban voltunk a szünetre, ám sajnos kaptunk egy gólt, de a második félidőben megint sikerült rájuk erőltetni az akaratunkat, és megérdemelten nyertünk” – mondta a csapat kapusa.

Nagy Ádám arról beszélt, hogy jó volt újra a szurkolók szeretetét érezni. „Szerintem az egész csapat nevében beszélhetek, hogy nagyon örülünk, mi is megkönnyebbültünk. Úgy érzem, hogy még talán 2-1-nél is uraltuk a játékot, és magabiztosan próbáltunk játszani. Maximálisan felkészültünk a lettekből, én úgy érzem, hogy tényleg mindenki, akár kezdőként, akár csereként beállt, kitette a szívét-lelkét a pályán” – mondta a középpályás.

A két gárda eddigi hét meccsén ez volt a hatodik magyar siker.

A válogatott nem sokat pihen, vasárnap este az Eb-címvédő portugálokat fogadja a Groupama Arénában – a mérkőzésre már nincs jegy.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!