2024. 04. 15. Hétfő Anasztázia, Tas napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Rajt-cél győzelmet aratott Hamilton

2016. július 10., vasárnap 16:09, frissítve: hétfő 10:24

Rajt-cél győzelmet aratott hazai pályán Lewis Hamilton a Forma–1-es Brit Nagydíjon. A mögötte befutó csapattársa szabálytalan rádiózás miatt 10 másodperces büntetést kapott a futam után, így őt a 18 éves Max Verstappen megelőzte.

A safety car mögött indult el a mezőny a Brit Nagydíjon. A pálya vizes volt a sok eső miatt, ezért minden autónak kötelező volt esőgumikon indulni. A biztonsági autó az 5. körnél állt ki a bokszba, és engedte el a mezőnyt.

Ezt követően szinte dugó alakult ki a bokszban. A csapatok már az 5. körtől elkezdték lecserélni az esőgumikat, majd a 15. körtől, ahogy egyre jobban száradt a pálya, váltottak közepesen lágy keverékre.

Lewis Hamiltont azonban senki nem tudta megfogni. A brit – a bokszkiállását leszámítva – végig az élen autózott, és nem is fért kétség a győzelméhez, még úgy sem, hogy a 28. körben kicsúszott az 1-es kanyarban. Rosbergnek már meg kellett küzdenie a második helyért. A mögötte autózó Verstappen a 15. körben meg is előzte a németet, azonban Rosbergnek a 34.-ben sikerült visszakerülnie a holland elé, és végül behoznia a második helyre a másik Mercedest. Azonban ez korántsem biztos, hogy így marad, ugyanis Rosberg a mérnökétől olyan rádióüzenetet kapott autója beállításairól, amit nem biztos, hogy engedélyeznek a szabályokban. Az esetet a későbbiekben vizsgálják.

Jó hétvégéje volt a Red Bullnak is. Verstappen mögött ugyanis csapattársa, Daniel Ricciardo lett a negyedik. A Ferrariknak viszont ezen a hétvégén sem ment. Kimi Räikkönen az ötödik, míg Sebastian Vettel a kilencedik helyen végzett.

„Amikor kimentünk a felvezető körökre, még száraz volt a pálya, aztán hirtelen esni kezdett, szóval ez így elég trükkös volt. Elég gyorsan vezettem, de amikor elkezdődött a verseny, figyelnem kellett, nehogy hibázzak, de ez mindenkire érvényes volt. Amikor ilyen történik egy futamon, az mindig látványos, ezért is a Brit Nagydíj a legjobb” – értékelt Lewis Hamilton. a Mercedes versenyzője.

Lewis Hamilton sorozatban harmadszor – összességében pedig negyedszer – győzött hazai pályán. A vb két hét múlva a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!