Parádés szuperkupa: Messi és Luis Enrique így értékelt
2015. augusztus 12., szerda 13:59, frissítve: szerda 14:00
Lionel Messi két gólja is kellett a Barcelona sikeréhez. A katalánok a harmadik percben hátrányba kerültek, de az argentin klasszis két szabadrúgásgóllal fordított.
„Nem kezdődött jól a találkozó, egyből hátrányba kerültünk, de utána feljavultunk, és jobbak voltunk, mint a Sevilla. Mi birtokoltuk a labdát az első hatvan percben, és így jó lehetőségünk voltak gólokat szerezni. Utána azt hiszem, megnyugodtunk, nem mi birtokoltuk a labdát, tettünk egy lépést hátra, ők meg kihasználták a helyzeteket, jött a gól, és a mérkőzés nehézzé vált, mert megvolt az esélyük nyerni, de szerencsére a hosszabbításban megnyertük a meccset” – fejtette ki Messi.
A második félidőben három gól különbség is volt a két csapat között, de a Sevilla kiegyenlített, a Barcelona azonban a hosszabbításban megnyerte a találkozót.
„Azt tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz játszani a Sevilla ellen. Ez a találkozó megmutatta, milyen nehéz megnyerni egy trófeát, egy meccset. Egy találkozó többféleképpen indulhat, a szurkolóknak biztos ez volt a leglátványosabb. A harmadik percben hátrányban voltunk, majd a következő ötvenben mi uraltuk a játékot, és be is fejezhettük volna a találkozót, de egy ilyen rivális nem adja fel. A szurkolóknak örömet szereztünk, a játékosok mindent megtettek” – mondta el Luis Enrique, a katalánok edzője.
A Barcelona ötödször nyerte meg az Európai Szuperkupát, ezzel az örökranglista élén beérte az AC Milant.
Forrás: Hír TV