Padlóztatott Pacquiao, a csúcson vonul vissza
2016. április 10., vasárnap 19:28, frissítve: vasárnap 19:44
Így ünnepelték a Fülöp-szigeteken Manny Pacquiao győzelmét. A 37 éves bokszolót nemzeti hősként tisztelik hazájában. A Pacmannek becézett sportolóért azonban utoljára szoríthattak a délkelet-ázsiai országban, mivel bejelentette, hogy ez volt az utolsó mérkőzése profi pályafutása során.
„Már korábban eldöntöttem és a családommal is megvitattam, hogy ez lesz az utolsó meccsem, és hazamegyek, hogy több időt tölthessek velük, valamint hogy segítsem a Fülöp-szigeteken élő embereket” – mondta a Fülöp-szigeteki ökölvívó.
Pacquiao profi pályafutása 1995-ben kezdődött. Az igazi áttörést a 2003-as, Marco Antonio Barrera elleni győzelem hozta meg számára. 2005 és 2012 között pedig úgy maradt veretlen, hogy sorra legyőzte a korszak legnevesebb bokszolóit, mint például Erik Morálezt vagy Oscar De La Hoyát. 2012-ben pont Bradley szakította meg szériáját, aki – vitatott pontozással, de – legyőzte Pacquiaot. Minden idők egyik legjobban várt bokszmeccsén, tavaly májusában pedig Floyd Mayweather ellen szenvedett vereséget.
Utolsó meccsén ismét Bradleyvel nézett farkasszemet a filippínó ökölvívó, és a 4 évvel ezelőtti vereség után immár másodszor is legyőzte amerikai ellenfelét.
„Pacquiao nagyon erős volt, tudta, hogy mit fogok csinálni, és merre mozgok. Ő és az edzője nagyszerű taktikát dolgoztak ki, én pedig vesztettem” – mondta Bradley.
Pacquiao hat súlycsoportban volt világbajnok, 58 győzelemmel – köztük 38 K.O.-val – hat vereséggel és két döntetlennel fejezte be karrierjét.