2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Megtámadták a Liverpool-szurkolókat Kijevben

Hír TV

2018. május 25., péntek 13:19, frissítve: péntek 13:40

Maszkos, felfegyverkezett huligánok támadtak a Liverpool szurkolóira Kijevben. A brit Mirror című lap értesülései szerint a drukkerek az BL-döntő helyszíne, az olimpiai stadion közelében vacsoráztak éppen. Többeket közülük úgy megvertek, hogy orvosi ellátásra szorultak. A támadókról annyit tudni, hogy ukránok voltak, a 20 fős bandából két embert őrizetbe vett a helyi rendőrség. A Liverpool a hatodik BL, illetve BEK-győzelméért játszik szombat este az ukrán fővárosban.

A döntő helyszínén van már a Real Madrid is. Cristiano Ronaldoék gépe csütörtök este szállt le Kijevben. Ha a spanyolok nyernek, futballtörténelmet írnak. Ebben az esetben a Real lesz az első olyan csapat, amely kétszer triplázott a Bajnokok Ligájában, illetve annak elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. A királyi gárda először 1956 és 1960 között tarolt a legrangosabb európai kupasorozatban, az akkori diadalmenetnek Puskás Ferenc is részese volt. A jelenkori sikerszéria 2016-ban kezdődött, amikor Zinedine Zidane vezetésével a Madrid megnyerte a BL-döntőt, majd tavaly megvédte címét.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!