Hosszú Katinka kiakadt az új szabályon
A szervezet úgy döntött, hogy a világkupaversenyeken ezentúl legfeljebb négy számban indulhat egy versenyző. Az olimpiai bajnok úszónőnek pedig évek óta az az edzésmódszere, hogy minél több ilyenen rajthoz álljon, ezzel szoktatva magát a versenyhelyzethez. Hosszú Katinka szerint az úszókat senki nem kérdezte meg a változásról. Hozzátette: ezzel csak unalmasabb lesz az úszósport.
A Nemzetközi Úszószövetség általános igazgatója az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy az úszóvilágkupa átszervezését már jó ideje tervezték, azt több úszó és edző megkérdezésével módosították. Cornel Marculescu leszögezte, hogy a döntéshez nincs köze Gyárfás Tamásnak, aki továbbra is betölti a FINA alelnöki tisztségét. Az igazgató hozzátette: a szövetség célja, hogy ne csak néhány, hanem minél több világklasszis úszó rajthoz álljon a világkupa versenyein, ezért a legjobbak költségeit a FINA átvállalja.
„Ezt a döntést a FINA vezetősége és a FINA technikai bizottsága közösen hozta meg. A lényege, hogy a legjobb úszókat ösztönözzük a világkupaversenyeken való részvételre. Megnézzük, hogyan működik és hogy egy év után mik a tapasztalatok az új rendszerrel kapcsolatban. Hosszú Katinka egy fantasztikus úszó, a férje pedig egy kiváló edző. Biztos vagyok benne, hogy mint mindig, most is élvezni fogják a világbajnokságot” – mondta Marculescu.