2024. 04. 14. Vasárnap Tibor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Európai Híradó 22:50

Folytatódnak az Eb-selejtezők – pályán a spanyolok

,

2015. március 27., péntek 12:45, frissítve: péntek 16:14

Három nap, kilenc csoport, huszonhat mérkőzés. Folytatódik a labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezősorozat. Pénteken összesen kilenc találkozót rendeznek, pályára lépnek a címvédő spanyolok is és a csoportjukat hibátlanul vezető angolok.

Az Eb-részvételt jelentő második helyért csatázik Spanyolország és Ukrajna. A két csapatnak egyaránt kilenc pontja van, három győzelem és egy vereség után, de a spanyolok állnak előrébb a tabellán, vereséggel viszont visszacsúsznak a pótselejtezőt érő harmadik helyre.

– Nagyon fontos ez a mérkőzés, mert a félidejében vagyunk a selejtezőnek, és minden kudarc nagyon veszélyes lenne nekünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem lenne meg az esélyünk a kvalifikációra, mert még nyitott a verseny, de jó lenne, ha nem lépnénk egy lépést hátra, és nem hoznánk magunkat nehéz helyzetbe – mondta Vicente del Bosque.

Nem látja ennyire drasztikusan a helyzetet az ukrán kapitány, egy esetleges vereséggel maradna ugyan a harmadik helyen a válogatott, de a kijutás még nem dőlne el.

– Nem gondolnám, hogy ez döntő mérkőzés lesz. Ez nem olyan lesz, hogy az ajtók kinyílnak vagy bezárulnak. Most csak az első meccset játsszuk a spanyolokkal, lesz még egy második is, az már inkább lehet döntő – közölte Mihajlo Fomenko.

A spanyolok otthonában nincs könnyű helyzetben az ukrán csapat, mivel az Eb-címvédők 29 meccs óta veretlenek otthon. „Mindenek előtt azt szeretném elmondani: nagyon jól tudjuk, kikkel állunk szemben. A spanyol nagyon jó csapat, világ és Európa-bajnokok. Ismerjük a játékosaikat. Elemeztük a védelmüket, a középpályásokat és a támadókat is, tisztában vagyunk, milyen erős ellenfél vár ránk. De azt is szeretném kiemelni, hogy nem érezzük gyengének magunkat. A saját játékunkat játsszuk” – hangsúlyozta Artem Fedetszkij ukrán védő.

Az angolok százszázalékosan vezetik csoportjukat, mind a négy meccsüket megnyerték, 11 gólt rúgtak, és csak egyet kaptak. Hazai pályán fogadják a negyedik helyen álló litvánokat. „Van egy csomó játékosunk, aki elég jó formában érkezett, és alig várjuk, hogy kimenjünk a a Wembley-be, telt ház elé, és jó teljesítményt mutassunk. Remélem, úgy játszunk majd, mint a megelőző meccseinken” – mondta Phil Jagielka angol védő.

Az angol sajtót a mérkőzés mellett leginkább az foglalkoztatja, hogy debütál-e a kezdő csapatban Harry Kane. A Tottenham 21 éves támadója jelenleg az angol bajnokság góllövőlistájának vezetője. Az angolok szövetségi kapitánya azt nem árulta el, hogy a fiatal klasszis helyet kap-e a kezdő tizenegyben. „Nem vagyok készen arra, hogy elmondjam, kik kezdenek. Elégedett vagyok Harry Kane e heti teljesítményével, jól játszott. Úgy gondolom, nem csökkentette az esélyeit, hogy a teljes felnőtt csapatban játszhasson. A következő öt napban lehetőséget kap, vagy a litvánok ellen, vagy a keddi olaszok elleni meccsen, de lehet, hogy csereként számítok rá. Majd meglátjuk” – nyilatkozta Roy Hodgson szövetségi kapitány.

Ma összesen kilenc Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszanak.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!