Egyelőre 33-an utaznak biztosan Rióba
2015. augusztus 4., kedd 16:40, frissítve: kedd 16:40
Szinte napra pontosan egy év múlva, 2016. augusztus 5-én elkezdődnek a nyári olimpiai játékok a brazíliai Rio de Janeiroban. Idén már a Magyar Olimpiai Bizottság költségvetésének elfogadásánál is az volt a legfőbb szempont, hogy a magyar sportolók nyugodt körülmények között harcolhassák ki a részvétel jogát.
„A Magyar Olimpiai Bizottság eddig azt a küldetését mindenképpen teljesítette, hogy azoknak a versenyzőknek, akik készülnek a kvalifikációra, hogy kijussanak a riói olimpiára, minden olyan támogatást megad, amivel nyugodtan tudnak készülni” – mondta el Borkai Zsolt, a MOB elnöke.
A nyugodt felkészülést a jövőben egy újabb partner segíti a MOB-nál: az egyik hazai tulajdonú logisztikai cég is együttműködési megállapodást kötött a szervezettel.
A magyar olimpiai csapat létszáma egyelőre jócskán elmarad a tervezett 140-150 főstől, de a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára nem aggódik. „Messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni ebből a számból. Amit most elmondhatok nyugodtan, hogy harminchárom fő az, aki száz százalék, hogy ott lesz Rióban. Bizonyos sportágakban a kvalifikáció egy időszakon keresztül tart, és világranglistáról kvalifikálnak, amely mozog ebben az időszakban” – fejtette ki Szabó Bence.
A magyar labdarúgók és a női röplabdások azonban már biztosan nem lesznek ott Brazíliában, a csapatok közül a férfi- és női vízilabda-válogatott, valamint a férfi- és a női kézilabdacsapat vívhatja ki a szereplés jogát.