2024. 02. 26. Hétfő Géza napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 06:50

Az Eb-siker ellenére foghíjasabbak a lelátók

2016. július 18., hétfő 15:20, frissítve: kedd 17:33

Az Eb-szereplés ellenére sem jár ki több ember a magyar meccsekre, mint korábban. Az első fordulóban 16 248-an szurkoltak a helyszínen, a korábbi szezonban 1500-zal voltak többen. A legkevesebb néző a Dunaújvárosban rendezett MTK–Vasas bajnokin volt, de Debrecenben is kevesen mentek ki a stadionba.

„A tv-közvetítések száma, a mérkőzések színvonala, az időjárás, a stadionok kényelme – sok minden befolyásolja azt, hogy kijönnek-e a családok a mérkőzésekre. Én bízom benne, hogy ez a tendencia meg fog fordulni” – mondta Csányi Sándor még tavaly tavasszal.

A fordulat azonban egyelőre várat magára, sőt az NB I-es meccseken egyre foghíjasabbak a lelátók. A Nemzeti Sport összegzése szerint a hétvégén hat mérkőzésen összesen 16 248-an mentek ki a stadionokba. Ennél még tavaly is 1500-zal több embert érdekelt a nyitóforduló. A negatív csúcsot az MTK–Vasas meccs hozta, amely 638 nézőt vonzott, igaz, az egykori fővárosi rangadót most a kék-fehérek stadionépítése miatt Dunaújvárosban játszották.

Debrecenben vasárnap kevesebb mint háromezren voltak a Paks elleni meccsen. A válogatott sikeres Eb-szereplése és a világsajtót megjáró magyar szurkolás után a drukkerek is többet vártak. „Debreceniként azt mondom, hogy a mai debreceni futball nagyon gyenge. Az Eb után mindenki nagy hévvel állt neki, hogy »hú, majd biztos nagyon jók leszünk, és biztos tele lesznek a stadionok«, hát ez nem így van. Nagyon nagy változásra van szükség” – nyilatkozta a Hír TV-nek egy szurkoló.

Egy hete még tízezren voltak a Nagyerdei Stadionban, de a La Fiorita elleni Európa-liga-meccs ingyenes volt. Korábban a válogatott volt szövetségi kapitánya, Dárdai Pál is azt hangoztatta, hogy meg kellene nyitni a stadionokat az emberek előtt a bajnokság első fordulóiban, de a klubvezetők nem voltak nyitottak az ötletre.

A Hír TV által megkérdezett sportközgazdász szerint sem az ingyenesség a megoldás, a kluboknak inkább akciókkal kellene becsalogatniuk a nézőket. „A magyar futball nem a tankönyv szerint viselkedik, és sajnos mindig rossz irányban, tehát azok az alapösszefüggések, amelyek általában a sportban működnek, Magyarországon nem működnek. Egy sikeres Eb-szereplés után az lett volna a törvényszerű, hogy növekedjen a nézőszám” – fogalmazott Dénes Ferenc sportközgazdász.

A Magyar Labdarúgó-szövetség nem nyilatkozott az alacsony nézőszámokról, szerinte ugyanis egy átmeneti időszakon megy keresztül a magyar labdarúgás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!