2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

A harmadik helyért csap össze Anglia és Belgium

Hír TV

2018. július 14., szombat 06:58, frissítve: szombat 16:23

A harmadik helyért csap össze Anglia és Belgium ma délután négykor az oroszországi világbajnokságon. Az angolok kapitánya játékosait dicsérte a mérkőzés előtt, a belga szakvezető szerint csak előre szabad tekinteni.

Története második világbajnoki bronzmérkőzésére készül az angol válogatott - a horvátok ellen hosszabbításban elveszített elődöntő után a harmadik hellyel javítana Gareth Southgate együttese.

„Nyilván ahogy hazatérünk, vissza kell rázódnunk a mindennapokba, ahol a klubfutball dominál, vagyis sokkal kevesebb válogatott mérkőzése van a játékosoknak. Azt gondolom, hogy amit a fiúk elértek az elődöntőbe jutással, arra sokáig büszkék lehetnek, és komoly önbizalomdopping lesz a hamarosan induló klubszezonban is. Egy olyan csapatot láthatott a nagyközönség, ami minden erejét a pályán hagyta, harcoltunk és küzdöttünk, ez most a bronzmeccs elérésére volt elég. Stílusosan, keményen játszottunk, és azt gondolom, otthon is élvezték a szurkolók a játékot” – jelentette ki az angol szövetségi kapitány.

Belgium is másodszor játszik bronzmeccset fennállása során, ők az angolok előtt négy évvel, 1986-ban vívtak mérkőzést a harmadik helyért, de ahogy mai ellenfelük, ők is elveszítették.

„Egyetlen cél lebeghet a szemünk előtt, a győzelem. Egy ilyen nagy torna végén mindig az utolsó meccsedre koncentrálsz, nem arra, hogy mi mindent kellett volna vagy lehetett volna másképpen csinálni. Ez a bronzmeccs ugyanolyan fontos, ahogy bármilyen eddigi meccsünk az volt. Már egy hónapja megfeszített tempóban dolgozunk, hiszen több mint egy hónapja itt vagyunk Oroszországban. Az biztos, hogy óriási élmény volt az egész vb, az meg csak hab a tortán, hogy nagyszerű játékkal egészen az elődöntőig eljutottunk” – fogalmazott a szövetségi kapitány, Roberto Martinez.

A két gárda másodszor csap össze az oroszországi világbajnokságon: a csoportkör harmadik fordulójában a G-csoport első helyéért küzdöttek meg egymással a felek, azt a meccset Belgium 1-0-ra megnyerte.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!