2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Hivatalos: Buffon elhagyja a Juventust

Hír TV

2018. május 17., csütörtök 12:54, frissítve: csütörtök 21:24

Gianluigi Buffon a Juventus elnökének kíséretében érkezett csütörtöki sajtótájékoztatójára. Andrea Agnelli percekig méltatta az olasz bajnokcsapat kapuslegendáját. Buffon azt mondta, hogy rendkívül nehéz döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy távozik a klubtól.

„Roppant izgatott vagyok, de boldogan tekintek erre a napra. Egy hihetetlen utazás végéhez értünk, amelyet olyan emberekkel oszthattam meg, akik szerettek engem. Szombaton az utolsó mérkőzésemet játszom a Juventusban. 2001-ben a Juventus nagy tehetséget vásárolt, de az csakis a Juventusnak köszönhető, hogy ez a tehetség bajnokká vált. Örökké hálás leszek a Juvénak. Egyelőre nem tudom, mihez kezdek. Néhány napja még biztos voltam benne, hogy visszavonulok, de kaptam néhány átgondolandó ajánlatot. A következő héten döntök a jövőről” – nyilatkozta a kapus.

Buffon 18 évesen mutatkozott be az olasz élvonalban, akkor a Parmaban játszott. Onnan szerződött 2001-ben a Juventushoz. A torinói klub 53 millió eurót fizetett érte, ami ma is rekord. Ennyit azóta sem adtak kapusért.

11-szer nyert olasz bajnokságot, 2006-ban pedig világbajnok lett a válogatottal. Karrierjében fájó pont, hogy a Bajnokok Ligájában egyszer sem állhatott a dobogó felső fokára, noha három fináléban is védett.

Francia sajtóhírek szerint a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is szerződést ajánlott Gianluigi Buffonnak.

(Fotó: twitter.com/juventusfc)

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!