2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Átláthatóságot akar kiharcolni az UEFA

Hír TV

2018. május 25., péntek 19:40, frissítve: péntek 20:55

Maszkos, felfegyverkezett huligánok támadtak a Liverpool szurkolóira Kijevben. A brit Mirror című lap értesülései szerint a drukkerek az BL-döntő helyszíne, az olimpiai stadion közelében vacsoráztak, amikor az ismeretlenek rájuk támadtak. A 20 fős bandából 2 embert vett őrizetbe vett a helyi rendőrség. A Liverpool a hatodik BL, illetve BEK-győzelméért játszik szombat este az ukrán fővárosban, ahova megérkezett már a Real Madrid is. Utóbbi futballtörténelmet írhat, ha nyer, mert másodjára triplázhat. A világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó cége a szombati döntő előtt tette közzé friss listáját a legnagyobb klubok cégértékéről.

Ahogyan tavaly, úgy idén is a Manchester United vezeti a legértékesebb futballcsapatok listáját - derül ki a KPMG rangsorából. Bár a vörös ördögök nem nyertek bajnoki címet, így is 5%-os növekedést tudtak produkálni tavalyhoz képest.

Az angol klubot a két spanyol óriás a Real Madrid és a Barcelona követi. A Real BL-döntős ellenfele a Liverpool a rangsor 8. helyen áll. A tanulmány a nyereségességet, a televíziós jogokat, a népszerűséget és a stadionok értékét vette figyelembe.

Andrea Sartori, a KPMG országos sportdivíziójának vezetője szerint a legjobb 32 futballklub működési bevételei 8 százalékkal bővültek. Ám a labdarúgó egyesületek pénzügyeit korántsem könnyű meghatározni, mivel nem minden kiadás nyilvános.

Ezen változtat az európai labdarúgószövetség új rendelkezése, ami szerint a jövőben a kluboknak nyilvánosságra kell hozniuk éves költségvetésüket, beleértve a játékosok fizetését és a menedzsereknek kifizetett jutalékokat is.

Az új szabály azt is lehetővé teszi, hogy az UEFA az átigazolási időszak végén azonnal vizsgálni tudja, hogy a klubok megfeleltek-e a pénzügyi fair-play szabályainak. Vagyis az esetleges büntetéssel sem kell megvárnia majd a szezon, vagy a gazdasági év végét.

Az UEFA évek óta próbál gátat szabni a klubok túlköltekezésének. Szabados Gábor sportközgazdász szerint az új rendelkezés hasznos lehet, a betartatása viszont kétséges.

Az UEFA-nak nyilván az a célja, hogy a költségvetés, illetve a béradatok nyilvánosságra hozásával az átláthatóság miatt nőjjön a pénzügyi fegyelem - mondta Szabados.

A kérdés viszont az, hogy hogyan fogják az egyes országok és az egyes klubok betartani, mert azt azért látni kell, hogy minden országban egyrészt mások az előírások, amit nyilván az UEFA-nak egy közös platformra, egy közös nevezőre kell hozni, ami nem egyszerű. Másrészt a pénzügyi fegyelem, és úgy általában a pénzügyi kultúra normakövetési szintje országonként szintén eltérő.

A rendelkezés egyébként a magyar labdarúgó egyesületeket és az MLSZ-t is érinti, amely azért is érdekes, mert Magyarországon a játékos fizetések nyilvánosságra hozatala egyáltalán nem megszokott dolog.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!