2024. 04. 15. Hétfő Anasztázia, Tas napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Váratlan helyről kapott támogatást Fillon

2017. március 6., hétfő 10:24, frissítve: hétfő 11:06

Válságtanácskozást tart ma a francia republikánus párt – Francois Fillon népszerűségvesztése miatt. Az elnökjelölt egy hónapja még vezetett, de most már csak a harmadik helyen áll, miután a sajtó kiderítette, hogy a családtagjait alkalmazta, akik valószínűleg valódi munka nélkül vették fel a fizetésüket. Fillon hétvégi kampánygyűlésén közölte: nem lép vissza az indulástól.

Még mindig a franciák ötöde szavazna Francois Fillonra, a republikánus jelöltre, igaz, januárban még Fillon vezette a népszerűségi listát, most pedig csak harmadik. Bírósági eljárás is indult ellene, miután kiderült, hogy a feleségét és két fiát parlamenti asszisztensként foglalkoztatta. A rokonok összesen 830 ezer eurót vettek fel, de volt kollégák szerint valódi munkát soha nem végeztek. Fillon korábban még természetesnek nevezte, hogy a felesége a munkatársa, de mostanra visszakozott.

„Az én hibám, hogy a terveink egyre több akadályba ütköznek. Én követtem el az első hibát, amikor megkértem a feleségemet, hogy dolgozzon nekem, hiszen ismerjük és értjük egymást. Ezt soha nem lett volna szabad megtennem, ahogy a második hibát se kellett volna elkövetnem, hogy sokáig nem beszéltem nyíltan az ügyről” – fogalmazott.

A republikánus párt hétfőn tart rendkívüli ülést, ahol döntenek Fillon sorsáról. A párton belül van, aki azt akarja, hogy Fillon visszalépjen és az előválasztáson második Alain Juppe induljon helyette. Fillon váratlan helyről kapott támogatást, Marine Le Pen szerint nem lenne demokratikus Fillont visszaléptetni.

„Francois Fillon előválasztást nyert, és most mégis sokan visszaléptetnék. Ez egy kérdést vet fel a demokráciával kapcsolatban. Volt egy csomó ember, aki befizette a 2 eurót, hogy szavazhasson a jelöltjére. A többség Fillonra szavazott, nem Juppére, és most az ő véleményüket kukába dobnák” – mondta Le Pen.

Pénzügyi botránya a szélsőjobboldali jelöltnek is van, az európai parlamenti költségtérítéssel csalt és ezért büntetést kapott. A legnépszerűbb jelölt, a centrista Emanuell Macron hívei vasárnap a korrupt politikusok ellen tüntettek. Azt követelték, hogy könnyebb legyen megvonni a politikusok mentelmi jogát, ha felmerül a visszaélések gyanúja.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!