2024. 05. 29. Szerda Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Újabb kétezer menekült ért szárazföldet

2015. augusztus 22., szombat 08:01, frissítve: szombat 13:39

Újabb kétezer menekültet tettek partra a görög szárazföldön, a kikötőből busszal szállítják a görög–macedón határra, onnan pedig vonattal viszik őket tovább Szerbia felé.

Komphajóval szállíttatja a görög kormány a szigetekről a szárazföldre a Szíriából Törökországon át érkező menekülteket. Leszboszon és Kosz szigetén százak-ezrek szállnak naponta partra.

– Az utcán aludtunk, ami nagyon rossz élmény volt. Nem tudtuk, hogy mivel találkozunk Görögországban, elmenekültünk a háború elől az országunkból. Úgy tűnt, hogy minden rendben lesz most, hogy eljöttünk, de megdöbbentő volt, hogy az utcán kellett aludni, és nem volt sem tiszta víz, sem védett hely, mindenhol kutyák voltak. Nagyon nehéz volt – mesélte egy szíriai nő a Leszbosz szigetén átélteket.

A hajó több mint 2200 migránst tett partra Pireuszban, Athén kikötőjében. „Európába megyek, de akármelyik ország jó, ahol nincs háború. Oda megyünk, ahol biztonságban vagyunk a családunkkal. Csak ez számít – mondta egy szír menekült.

A menekülteket a kikötőből Thesszalonikibe viszik busszal, onnan pedig Macedónia felé veszik az irányt. A görög–macedón határon azonban nem jutnak már át olyan simán, mint eddig. A macedón kormány csütörtökön rendkívüli állapotot hirdetett a Görögországgal határos területekre – épp a menekültáradat miatt. Pénteken könnygázt és riasztógránátokat vetettek be a macedón rendőrök, miután a migránsok át akarták törni az egyenruhások sorfalát. Macedónia nem zárta le a határt, de csak annyi bevándorlót enged be, ahányat tovább tud szállítani.

A vonatok pár száz menekültet szállítanak a görög–macedón határról Szerbia felé. A görög oldalon azonban ezrek várakoznak bebocsátásra. „Tegnap óta változott a helyzet, mert az emberek ismét beléphetnek az országba, még körülbelül 3500-5000 személy várakozik a határ görög oldalán. Nem tudom, hány kocsival indult el ez a vonat, de nagyon sokan szálltak fel rá. A gyerekek és a nők elsőbbséget kaptak, és természetesen a családok is, hogy együtt maradhassanak” – közölte a Libas Alapítvány munkatársa.

A macedón–szerb határról a menekültek Magyarország felé folytatják útjukat. Többségük Ausztriába vagy Németországba tart.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!