2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Trump irányított, de Kim lehet a nyertes

Hír TV

2018. június 12., kedd 19:17, frissítve: kedd 19:19

Leállítja a Dél-Koreával közös hadgyakorlatokat az Egyesült Államok, ígérte meg Donald Trump a Kim Dzsong Unnal tartott csúcstalálkozó után. Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető 4 pontos zárónyilatkozatot írt alá, melyben Kim Dzsong Un vállalta a teljes nukleáris leszerelést, igaz, konkrétumok nélkül.

12 másodpercig tartott a történelmi kézfogás Donald Trump és Kim Dzsong Un között, ez a gesztus volt az első ilyen érintkezés egy hivatalban lévő amerikai elnök és egy észak-koreai vezető között. A szingapúri csúcstalálkozón Donald Trump többször is irányítani, vezetni látszott Kim Dzsong Unt, aki jóval szótlanabb is volt a kamerák előtt, mint partnere.

Végül mégis a kommunista diktátor ért el többet a találkozón. A 4 pontos közös zárónyilatkozatban semmilyen konkrét ígéretet sem tett: a dokumentumba ugyan bekerült az észak-koreai nukleáris leszerelés, de csak általánosságban, számon kérhető részletek nélkül.

„Egyfelől nem tudjuk, hogy milyen kiterjedtségű az az atomarzenál, amiről itt szó van. Természetesen arról lehet szó itt, hogy némileg kijátszotta ezt az előnyét Észak-Korea, amivel nagyon gyenge hatalmi tényezőként mégis tudta zsarolni nemcsak a térségét, de Amerikát is tárgyalóasztalhoz tudta ültetni. Azt gondolom, hogy ennek a pontos feltételeiről, ahogy korábban sem született még egyértelmű megállapodás, ez ma sem történt meg, tehát ez a közeljövőnek a zenéje lesz” – vélekedett a Hír TV-nek nyilatkozó Kaló Máté Amerika-szakértő.

Trump viszont az egész világ előtt megígérte, hogy leállítja a közös dél-koreai–amerikai hadgyakorlatokat. „Ki akarom hozni a katonáinkat, haza akarom hozni őket. Most 32 ezer katonánk van Dél-Koreában, és remélem, egyszer haza fogom tudni hozni őket. Le fogjuk állítani a hadgyakorlatokat, ezzel rengeteg pénzt spórolunk. Ráadásul ezek a gyakorlatok nagyon provokatívak” – fogalmazott Trump, az utolsó mondatban egy az egyben átvéve az észak-koreai retorikát.

Phenjan ezzel elérte az egyik legfontosabb célkitűzését, hiszen az észak-koreai rezsim ezeket a rendszeres katonai akciókat tekinti közvetlen fenyegetésnek.

A találkozón Trump meghívta Kimet a Fehér Házba, és őt is várják Phenjanba, de ezeknek a látogatásoknak az időpontját még nem tűzték ki. Az amerikai–észak-koreai egyeztetések addig is alacsonyabb szinten folytatódnak.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!