2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Tanárok ezrei vonultak az utcára

2015. február 11., szerda 13:13

Ismét több ezer tanár tüntetett Mexikóban a kormány oktatási reformja, a csúszó fizetések és a rossz munkakörülmények miatt. A demonstrálók lezárták a főutakat, és közlekedési dugókat okoztak. Bár a latin-amerikai ország, költségvetésének ötödét költi oktatásra, a gyerekek jóval a világátlag alatt teljesítenek a nemzetközi felméréseken.

A pedagógusok azért vonultak immár sokadszorra Mexikóvárosban az utcára, hogy tiltakozzanak az oktatási rendszer radikális átalakítása ellen. Szerintük a reformmal a kormány megnyirbálja a jogaikat, ráadásul még a bérükkel is tartozik nekik. „Az oktatási miniszter azt mondja, hogy levonnak a fizetésünkből csak azért, mert az utcára vonulunk. Mi meg azt mondjuk neki, hogy ez egy demokratikus mozgalom, és vissza fogunk jönni, nemcsak három napra, hanem ameddig szükséges, hogy tiszteletben tartsák a kollégáink jogait” – mondta egy szakszervezeti képviselő. A tüntetők emellett tiltakoztak a kormányzati korrupció ellen, és kifejezték dühüket amiatt is, hogy korábban helyi bűnbandák a hatóságok segítségével elraboltak, majd megöltek 43 diákot.


A demonstrálók megbénítottak számos főutat, ami jelentős dugókat okozott a közlekedésben. Sokan azonban a kormányt hibáztatják a kialakult helyzetért. „Most ez a tüntetés engem érint, de valójában több millió mexikói érintett. És nem csak a tüntetések, hanem a rossz kormányzás miatt, aminek tanúi vagyunk” – fogalmazott Adelay Ramirez.

A latin-amerikai ország hivatalosan költségvetésének mintegy ötödét költi oktatásra. Ez azonban nem látszik meg az eredményeken: a mexikói gyerekek rendszeresen jóval a világátlag alatt teljesítenek a nemzetközi felméréséken.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!