2024. 02. 28. Szerda Ákos, Bátor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:35

Sanders: Amerika oligarchiává válhat

2016. május 16., hétfő 10:03, frissítve: hétfő 19:11

Néhány milliárdos és multinacionális vállalat irányíthatja majd az Egyesült Államokat – Bernie Sanders szerint. A demokraták elnökjelölt-aspiránsa egy kampányrendezvényen beszélt erről Kentuckyban, ahol holnap tartják az előválasztások következő fordulóját. Eközben a másik demokrata elnökjelölt-aspiráns, Hillary Clinton ismét élesen bírálta a republikánus Donald Trumpot.

„Az iszlamofóbia nem tartozik Amerikához, Trump rasszista” – ilyen táblákkal várták nemrég tüntetők Donald Trumpot Washingtonban. A republikánus elnökjelölt-aspiránst sokan bírálják muszlimellenes kijelentései miatt, amelyeket nemrég a brit miniszterelnök, David Cameron is butának, megosztónak és helytelennek nevezett. A milliárdos politikus visszautasította a vádakat. „Nos, először is nem vagyok buta. Ezt nyugodtan mondhatom, sőt, az ellenkezője vagyok. Kettő: azt sem hiszem, hogy megosztó személyiség lennék, sőt egyesítő személyiség vagyok. Nem úgy, mint a mostani elnökünk” – jelentette ki a republikánus elnökjelölt-aspiráns.

Donald Trumpot ostorozta választási rendezvényén Hillary Clinton is. A demokraták elnökjelölt-aspiránsa azt a kijelentését bírálta, miszerint nem lenne baj, ha még több országnak lenne nukleáris fegyvere a világon. „Soha nem hallottam még olyan nemtörődöm, veszélyes beszédet egy elnökjelöltségért versengő személytől, mint amilyent Donald Trumptól az atomfegyverekkel kapcsolatban. Hetven év óta a demokraták és a republikánusok is próbálják minden eszközzel megakadályozni, hogy még több országnak legyen atomfegyvere. Erre jön Donald Trump, és azt mondja, hogy őt nem igazán érdekli, és hadd legyen mindegyiknek” – fogalmazott Hillary Clinton.

Míg a republikánusoknál Trump, a demokratáknál Clinton vezet az elnökjelöltségért folyó versenyben. Igaz, Bernie Sanders az utóbbi időben dolgozott le hátrányából az egykori First Ladyvel szemben. A magát szociáldemokratának valló elnökjelölt-aspiráns szerint a választás valódi tétje, hogy teljesen átkerül-e egy szűk elit kezébe az ország irányítása. „Arról a valódi fenyegetésről beszélünk, hogy Amerika oligarchiává válhat. Az oligarchia azt jelenti, hogy egy maréknyi vagyonos család kontrollálja a nemzet gazdasági és politikai életét. És ha valaki azt gondolja, hogy nem abba az irányba haladunk, hogy néhány milliárdos, a Wall Street és multinacionális cégek uralják ennek a nemzetnek a gazdasági és politikai életét, ha azt gondolják, hogy nem ez történik jelen pillanatban, akkor nem figyelnek eléggé” – emelte ki a demokrata elnökjelölt-aspiráns.

Az elemzők szerint Bernie Sanders gyakorlatilag az alulról szerveződő, valódi demokráciát követelő Occupy Wall Street mozgalom képviselője, míg Hillary Clinton a jelenlegi gazdasági és politikai elithez áll közel. A demokrata előválasztások következő fordulóját kedden tartják Kentuckyban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!