Sajtcsempészbandára csapott le a rendőrség
2015. augusztus 19., szerda 18:40, frissítve: kedd 15:33
A különleges alakulat moszkvai mesterbűnözőket fogott el, akik nyugatról becsempészett áruval törtek az orosz állam rendjére. Március óta játszották ki a sajtembargót, 470 tonna holland és olasz árut osztottak le a moszkvai boltok között. A sajtkommandó egy propagandavideóban jelentette be a sikert.
„2015. március óta szállították a tiltott termékeket Moszkvába. A terméket újraosztályozták és átcímkézték és a legnagyobb szupermarket-hálózatokban kezdték el teríteni Moszkvában és Leningrádban. Hozzávetőleg 2 millió rubel profitra tettek szert ezzel” – mondta a belügyi szóvivőnő.
A nemzeti érzelmű oroszok országszerte hadjáratot hirdettek a nyugati termékek ellen. Az Orbán-kormány erőfeszítései ellenére a magyar termékek is nyugatinak számítanak, ennek Tatárföldön három fagyasztott liba látta kárát. Ezeket buldózerrel semmisítették meg, mert nem volt rajtuk orosz nyelvű felirat. A hús- és tejtermékek importjának a tilalma miatt Oroszországban 12 százalékkal nőttek az élelmiszerárak az embargó bevezetése óta, de az orosz gazdák jól járnak a magasabb felvásárlási árral.
Forrás: Hír TV