Muszlim menekülteket fogad be a Vatikánba a pápa
Kiállni a háborús övezetekből érkező menekültek mellett – ez volt a célja Ferenc pápa leszboszi látogatásának. „Ezt az utat szomorúság bélyegzi meg. Ez fontos. Ez egy szomorú út. A második világháború óta történt legsúlyosabb humanitárius katasztrófával fogunk találkozni. Olyan embereket látunk, akik nem tudják, hová menjenek, hová meneküljenek” – mondta a katolikus egyházfő, akit a repülőtéren a görög kormányfő, I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Ieronimosz athéni érsek fogadott.
„Büszke vagyok erre a látogatásra, különösen akkor, amikor a keresztény Európa nevében néhány partnerország falakat és kerítéseket épít annak megakadályozására, hogy védtelen emberek egy jobb élet reményében menedéket keressenek” – mondta Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök.
A 3 egyházi vezető korábban is elutasította, hogy az uniós–török egyezmény értelmében Törökországba toloncolják vissza a migránsokat. Moria táborában jelenleg is több ezren laknak. Közöttük sok szír keresztény. „A pápa a mi reményünk!” „Szíriai keresztények vagyunk, segítsenek!” – ezek voltak olvashatók a transzparenseiken.
„Nem jó itt az embereknek. A férjemhez akarok menni Németországba. Reméljük, a pápa megnyitja az utat, hogy a férjeinkhez mehessünk” – mondta egy menekült nő.
A három egyházi vezető több száz menekültet személyesen üdvözölt, majd együtt ebédelt képviselőikkel. Ferenc pápa beszédében megköszönte a görögöknek, hogy több ezer menekültet fogadtak be, a táborban élőket pedig arra kérte, „ne veszítsék el a reményt, mert a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk, az a szeretet”.
„Azért jöttünk, hogy felhívjuk a világ figyelmét erre a szörnyű humanitárius válságra és megoldást sürgessünk” – mondta a pápa, aki szerint ehhez hidakra van szükség és nem kerítésekre vagy falakra, mert azok csak összecsapásokhoz vezetnek.
Ezután közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben felszólították a nemzetközi közösséget a humanitárius válság megoldására. Végül a tengerparton koszorúval emlékeztek meg azokról, akik a török partokról csónakokkal vágtak neki az Égei-tengernek, de a viharok miatt életüket veszítették.