Menekültáradat: már nem tudják tovább kezelni a helyzetet
Partraszállás Görögországban: továbbra is tömegesen érkeznek a bevándorlók Kosz szigetére. Sok migránst viszont a tengerből kell kimentenie a parti őrségnek. Görög sajtójelentések szerint idén összesen 140 ezer menekült érkezett az országba, egyre nagyobb hullámokban: júliusban például 50 ezren lépték át határt. Csak Kosz szigetén jelenleg mintegy hétezer menekült tartózkodik. A sziget eddig leginkább a turizmusból élt, de a migránsok miatt sorra mondják vissza a foglalásokat. Ez újabb csapás az amúgy is súlyos megszorításokkal sújtott görög gazdaságnak.
„Nem jönnek a turisták, elmennek a hotelekből. Nem megy jól az üzlet, pedig kellene még egy jó hónap a szezon vége előtt. Általában az augusztus a legjobb hónap, most viszont katasztrofális” – mondta egy helyi lakos, aki az idegenforgalomból él.
A turisták szerint a menekültek zavarják a pihenésüket. Ez a szíriai férfi viszont azt mondja, nem különböznek a nyaralóktól. „Miért élünk mi így? Mi a különbség köztük és köztem? Nincs különbség, mindannyian emberek vagyunk, csak mi egy rossz helyről jöttünk. Nem akarunk itt semmit, csak a papírt, amivel elhagyhatjuk a szigetet” – mondta egy menekült.
A görög hatóságok már nem képesek megbirkózni a menekültáradattal, a túlzsúfolt táborokban embertelen körülmények uralkodnak. Az elmúlt napokban összetűzések is voltak, több bevándorlót könnygázzal kellett megfékezni.
Forrás: Hír TV