2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Megállapodtak a nagykoalícióról Németországban

Hír TV

2018. február 7., szerda 10:17, frissítve: szerda 18:05

Maratoni tárgyalássorozat után megegyezett a koalíciós szerződésről a német kereszténydemokrata és a szociáldemokrata párt, de még így is hetekbe telhet, amíg elkezd dolgozni az új kormány. A szociáldemokraták ugyanis a párt mind a 460 ezer tagjával meg akarják szavaztatni az együttműködést. Németországban már 4 hónapja nem tudnak új kormányt alakítani, miután Angela Merkel eredeti koalíciós terve a zöldekkel és a szabaddemokratákkal kudarcba fulladt. Martin Schulz, a szociáldemokraták elnöke a választások után még kizártnak nevezte, hogy folytassák a nagykoalíciót a kereszténydemokratákkal, most azonban akár külügyminiszter is lehet belőle.

Csaknem két héten át tárgyaltak a koalíciós szerződésről a konzervatívok és a szociáldemokraták, mégis szükség volt a kedd éjszakára is, annyi tisztázatlan kérdés maradt. Az első napsugarakkal azonban az első politikusok is megjelentek méghozzá a hírrel, hogy sikerült az egyezség, amelyre Németország már több mint négy hónapja várt.

Elégedettek vagyunk, azt mondtuk, ma éjjel mindenkinek ki kell másznia a védelmi árkokból, senki nem bújhat már el, a konfliktusokat meg kell oldani, és ez sikerült is, és úgy gondolom, már épp itt volt az ideje, hogy azt mondhassuk, Németország új kormánya össze tud állni – jelentette be Alexander Dobrindt parlamenti képviselőcsoport-elnök.

A tárgyalások elsősorban az SPD követelései miatt húzódtak el. A szociáldemokraták három fontos választási ígérettel kezdtek neki a tárgyalásoknak. Ki akarták terjeszteni a családegyesítés intézményét az ideiglenes menekültstátusszal rendelkező menekültek számára, korlátozni akarták a határozott idejű munkaszerződéseket Németországban, és javítani akartak az állami biztosítással rendelkező betegek helyzetén. Ebből mindhármat sikerült beletenni a csaknem kétszáz oldalas koalíciós szerződésbe, bár mindegyik kérdésben kompromisszumokra volt szükség.

Amiről sikerült megegyeznünk, az a szociáldemokraták kézjegyét viseli, ezt a szerződést sikerült a mi erős behatásunkkal megírni, és hálásak vagyunk a tárgyalópartnereinknek, hogy belementek számukra fájdalmas kompromisszumokba is – mondta az SPD elnöke, Martin Schulz.

A szociáldemokraták három fontos minisztériumot is megkaptak: a külügyi, a pénzügyi és a munkaügyi szociális tárcát. Sajtóhírek szerint Martin Schulz leadja pártelnöki megbízatását, hogy Németország új külügyminisztere lehessen. Thomas de Maizièrét pedig Horst Seehofer CSU-főnök válthatja a belügyminisztérium élén.

Különösen a szociális terülteken szeretnénk az embereknek nagyobb biztonságérzetet adni, mint ahogy a belső védelem területen is, és egy valóban intenzíven átbeszélt fejezet a szerződésben a bevándorlásról szóló fejezet, különösen az integráció kérdése, ahol nem volt egyszerű megtalálni a középutat a humanitárius célok és a biztonság között – mondta Angela Merkel német kancellár.

A következő hetek kérdése azonban az lesz, hogy a szerződést támogatják-e a szociáldemokrata párt tagjai. A párt mind a 460 ezer tagjának szavazásra bocsátja a szerződés tartalmát.

A koalíciós szerződést a pártok addig nem írhatják alá, amíg arról az SPD tagjai nem szavaztak. A szavazás kimenetele viszont erősen kérdéses, hiszen január óta csaknem 24 ezer új tagja van a pártnak, akik többségében az ifjúsági szervezet felhívására léptek be azzal a szándékkal, hogy megakadályozzanak egy újabb nagykoalíciót. Emiatt a tényleges kormányalakításra valószínűleg még újabb heteket kell várni.

Élő bejelentkezés 10 órakor:

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!