Magyarországon divatba jöttek a szellemes megjegyzések a magyar kormány arroganciájáról – jegyzi meg a tanárok tüntetéséről beszámolva a Spiegel internetes oldala A tanárok harcot hirdetnek Orbán ellen című cikkében. A beszámoló szerint a tanárok most már nem tűrik, hogy a kormány diktáljon nekik. A Spiegel megállapítja, hogy az utóbbi években ez volt a pedagógusok legnagyobb megmozdulása, amelyen tízezrek demonstráltak a bürokrácia és a centralizáció, valamint a túlterheltséget előidéző tantervek és az iskolák rossz felszereltsége miatt.
Adóval sújtják a cukrozott italokat
Nagy-Britanniában megadóztatják a cukrozott italokat, Jamie Oliver boldog – írja egy brit portál az új brit költségvetés ismertetése után. A brit pénzügyminiszter bejelentette, hogy a gyártókat az alapján adóztatják meg, hogy mennyi cukor van az általuk előállított és forgalmazott üdítőitalokban. A befolyó összeget az iskolai sporttevékenység fejlesztésére fordítják. A cukrozott italok elleni harcot Jamie Oliver indította azzal a céllal, hogy visszaszorítsa a gyermekkori kövérséget. A mesterszakács úgy nyilatkozott, nem hitte volna, hogy a kabinet meg meri tenni ezt a lépést, és dicsérte a kormány bátorságát.
Egyre népszerűbb az online vásárlás
A tavasz már a levegőben, a brit vásárlók pedig az interneten – írja Times, amely szerint az online vásárlás sokkal népszerűbb, mint az utcákon való bóklászás a szezonhoz kötődő árengedmények felkutatására. A múlt hónapban az online eladások éves szinten 18 százalékkal növekedtek, ami a legmagasabb mutató tavaly június óta. Az internetes eladások a ruházati cikkeknél még nagyobbak, elérik ugyanis a 22 százalékot, amire már három éve nem volt példa.