Már Líbia partjainál az első olasz hadihajó
2017. augusztus 4., péntek 14:11, frissítve: péntek 15:47
A Comandante Borsini olasz hadihajó Líbia parti őrségének munkáját segíti a menekültválság kezelésében. Rövidesen öt további hadihajó is jön az észak-afrikai ország vizeire. Az olasz haditengerészet itt próbálja útját állni az illegális migrációnak és az embercsempészetnek. Erre a felhatalmazást a római parlament adta meg, az ENSZ támogatta líbiai kormányfő kérésére.
Líbia Moammer Kadhafi elnök 2011-es megbuktatása óta káoszba süllyedt, a szegénység és a véres konfliktusok elől idén is több mint kilencvenötezren vágtak neki az Olaszországba tartó tengeri útnak. Negyven százalékukat civil szervezetek, ngo-k hajóival vitték a dél-európai országba. Az olasz hatóságok szerint ezek akarva vagy akaratlanul az embercsempészekkel összejátszva végzik a munkájukat, van, hogy közvetlenül a bűnözőktől kapják meg a magára hagyott csónakok pontos helyét, a humanitárius csoportok ott szedik össze a migránsokat.
Emiatt az olasz kormány egy tizenhárom pontos magatartási kódexet írt elő számukra, de ezt nem mindegyik szervezet fogadta el. Az elutasítók hajói előtt ezért lezárják a dél-olaszországi kikötőket, és szigorú hatósági ellenőrzés vár rájuk, még a mentésből is kizárhatják őket. A Jugend Rettet (ifjúság mentőakcióban) nevű német szervezet Iuventa nevű hajóját szerdán foglalták le.
„Számunkra a legellentmondásosabb pont az volt, ami miatt nem írtuk alá a viselkedési kódexet, hogy segítenünk kell az olasz rendőrség nyomozását, és fegyveres rendőrt kellene felvenni a fedélzetre. Ez ellentétes a humanitárius alapelvekkel, amelyekhez ragaszkodunk. Nem akarunk részt venni ebben a konfliktusban” – mondta Titus Molkenbur.
A kódexet az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet sem írta alá, arra hivatkozott, hogy az olasz kormány szabályrendszere lelassítja az embermentést, szerintük az nem törvény, ők a nemzetközi szerződésekre hivatkozva végzik tovább a munkájukat.
„Alapvetően semmi nem fog változni, mert még a kódex előtt megjelent országos és nemzetközi törvények, szerződések szabályozzák a tengeri kutatást és mentést. Ezek jogilag felsőbb rendűeknek számítanak. Ezeket a törvényeket mindig tiszteletben tartottuk, az első naptól kezdve, és továbbra is tiszteletben tartjuk” – így az Orvosok Határok Nélkül olaszországi igazgatója.
Egy gyermekmentő szervezet szerint a kódex nem sérti a munkájukat. „Nincs mit takargatunk, száz százalékig átláthatók vagyunk, ezért aláírtuk. Reméljük, ez véget vet az ngo-k körüli vitának, amely abszurdnak hangzik, ha figyelembe vesszük, hogy emberek halnak meg a tengeren” – jelentette ki a Save The Children olaszországi vezetője.
Az új szabályok értelmében a civil szervezetek hajóinak kell biztonságos kikötőbe vinniük a kimentett embereket, nem adhatják át őket uniós járőrhajóknak, és nem hajózhatnak be líbiai vizekre, az olasz kormány pedig minden egyes ngo-hajóra egy olasz rendőrt vagy katonát helyez az embercsempészek elleni fellépés érdekében. Idén több mint kétezer-háromszáz menekült nem érte el az olasz partot, és az úton vízbe fulladt.
A cataniai főügyész azt is kivizsgálná, hogy kik finanszírozzák az embermentő hajókat.