2024. 04. 15. Hétfő Anasztázia, Tas napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Lányait is térítette a merénylő

2017. március 28., kedd 07:26, frissítve: kedd 08:21

Mindkét lányát át akarta téríteni az iszlám vallásra a londoni merénylő, Szerbia hat MiG–29-es harci gépet kap ajándékba Oroszországtól.

Mindkét lányát át akarta téríteni az iszlám vallásra a londoni merénylő, de csak az idősebb hallgatott rá – írja a londoni Sun, amely szerint a szülők külön éltek. Az idősebb, Andi engedett édesapjának, burkát öltött, és muszlim nevet vett fel. A fiatalabb, Teegan azonban szembeszállt az apjával, és nem volt hajlandó feladni a nyugati életmódot, pedig csak 16 éves volt, amikor apja erre próbálta rávenni.

Szerbia hat MiG–29-es harci gépet kap ajándékba Oroszországtól – írja a TASSZ, amely hozzáteszi, hogy az oroszok harminc T–72-es tankot és harminc páncélozott felderítő járművet is ajándékoznak a szerbeknek. Az orosz hírügynökség szerint ezek a harci eszközök napokon, esetleg heteken belül megérkeznek Szerbiába. A hétfőn Moszkvába látogató szerb miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a harci eszközök ajándékba adását személyesen Vlagyimir Putyin hagyta jóvá. A hétvégén Szerbiában elnökválasztást tartanak, az egyik jelölt éppen Aleksandar Vucic jelenlegi miniszterelnök.

Bill Gates szerint a fiatalok számára Kína a legjobb hely a világon – írja a China.com. A Windows atyja erről a pekingi egyetemen tartott felszólalásában beszélt. Gates véleménye szerint Kína azért a legjobb hely a fiataloknak, mert ott válthatják valóra azokat az ambícióikat, hogy jobb hellyé tegyék a világot. Az amerikai milliárdos nem hisz egyes fejlett országoknak, és abban is kételkedik, hogy a globalizáció az átlagemberek érdekeit szolgálja. Bill Gates szerint az amerikai elnökválasztás és a brexit megmutatta, hogy egy ország hogyan fordulhat befelé, ha olyan nehéz kérdéssel kerül szembe, mint a migráció, a biztonság vagy a globális fejlődés.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!