2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Vezércikk 04:00

Kínában megkezdődött a világ legnagyobb népvándorlása

Hír TV

2018. február 12., hétfő 13:21, frissítve: hétfő 14:24

Összesen 700 millióan kerekednek fel, hogy február 16-án a holdújévet családtagjaik körében köszöntsék. A tavaszünnepként is emlegetett kínai holdújév a kínaiaknak a karácsony és a szilveszter is egyben. Kínában ilyenkor két hétre szó szerint leáll az élet.

Tömegek özönlenek a Pekingi főpályaudvarra február 12-én hétfőn, négy nappal a Kutya évének beköszönte előtt. A kínai fővárosból főleg a fiatalok és a középkorúak kelnek útra ilyenkor, hogy vidéken élő szüleiket felkeressék. A jegyvásárlás minden évben óriási kihívást jelent, de az idén már cégek is bekapcsolódhatnak a jegyvásárlásba, így amikor az interneten elérhetők lesznek a jegyek, a foglalásoknál hatalmas verseny kezdődik. A jegyek pillanatok alatt elfogynak.

Lediplomáztam, és amióta munkába álltam, most először utazok haza, már egy éve nem voltam otthon. Izgatott vagyok, bár egész úton állnom kell majd, mégis boldog vagyok, hogy hazamehetek – mondta Cen Cseng-jüan.

Hétfőn milliók indultak útra Pekingből, és minden egyes nappal többen utaznak. A Kutya éve február 16-án, pénteken köszönt be, amit vidéken, szüleiknél ünnepelnek azok, akik városba költöztek. Másnap további rokonokat keresnek fel, és ünnepi étkezéseken vesznek részt, majd még újabb rokonok következnek, és ez így megy két teljes hétig.

Az ünnepségsorozat február elejétől március 12-ig is elhúzódik. Ezen negyvennapos időszak alatt a Kínai Közlekedési Minisztérium számítása szerint hétszázmillióan utaznak majd. Az átszállásokat és a hazautazásokat külön számolva az ünnepségsorozat negyven napja alatt összesen hárommilliárd utazás történik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!