Jogi tanácsadással és több tolmáccsal segítenének
2015. augusztus 2., vasárnap 16:41, frissítve: vasárnap 16:49
A szervezet programvezetője azt mondta, a menekültügyi törvény módosítása indokolatlanul felgyorsította a menekültügyi eljárást. Szerbiát a kormány biztonságos harmadik országnak minősítette, így az innen érkezőket automatikusan visszatoloncolhatják. Gyulai Gábor szerint a civil szervezetek feladata lesz, hogy ezeknek a menekülteknek is jogsegélyt nyújtson.
„Ez olyan, mint ha eleve százhatvannal száguldunk az autópályán, és még rágyorsítunk, hogy kétszázzal menjünk tovább. Ennek semmi értelme. Ebben a helyzetben a jogi segítő dolga is máshogy alakul. Sokkal kevesebb szükség lesz a szofisztikált jogi érvelésre, az egyéni ügyek alapos átrágására. Sokkal inkább szükség lesz arra, hogy a Szerbiát mint biztonságos harmadik országot beállító, futószalagon gyártott döntésekre a Helsinki bizottság hozzásegítse a legtöbb menedékkérőt, hogy valamiféle jogorvoslatot nyerjen ezzel szemben. Augusztus 1-től igyekezünk, hogy még tovább bővítsük a kapacitást, tolmácsok szélesebb körű bevonásával, nemcsak egyéniesített, hanem csoportos jogi tanácsadással, tájékoztatással is” – fogalmazott Gyulai Gábor menekültügyi programvezető.
Forrás: Hír TV