Hírszerzés: Vegyi fegyvert vetett be az Iszlám Állam
2015. augusztus 16., vasárnap 11:40, frissítve: vasárnap 12:00
Szíria után Irakban is vegyi fegyvert vethetett be az Iszlám állam. A helyi kurd erők szerint mustárgázzal bombázták őket a szélsőségesek. Az egyik kurd tiszt azt mondja, megtalálták a lövedékeket.
Harmincnyolc lövedék felrobbant. Hét nem.
Az amerikai kormány is vizsgálja, hogy honnan tehetett szert az égési sérüléseket és tüdővérzést okozó vegyi fegyverre a terroristaszervezet. Szíriában elvileg már 2014 óta nincsenek kémiai fegyverek, mert Aszad elnököt az arzenál megsemmisítésére kötelezte egy nemzetközi egyezmény. Arra viszont nincs garancia, hogy a rezsim maradéktalanul eleget tett a megállapodásnak. Amerikai katonai szakértők szerint a vegyi fegyverek jelenléte megnehezíti az Iszlám Állam legyőzését.
Az amerikai hírszerzés szerint az Iszlám Állam korábban klórgázt is bevethetett Irakban, annak használatát ugyanakkor a mustárgázzal ellentétben nem tiltják nemzetközi szerződések.
Forrás: Hír TV