Három embert ölt meg a palesztin fegyveres
Az agyonlőtt rendőrök egy izraeli telepre vigyáztak a megszállt Ciszjordániában, Jeruzsálemtől nagyjából 20 kilométerre.
„A kiérkező önkénteseink sajnos hármuknál csak a halált tudták megállapítani, egyet súlyos sérülésekkel vittünk a kórházba” – mondta Mose Teitelbaum, az Egyesült Mentőszolgálat igazgatója.
A 37 éves palesztin támadó érvényes izraeli munkavállalási engedéllyel érkezett a telepre. Ám a rendőrök gyanúsnak találták, félre akarták állítani, mire pólója alól előrántotta a pisztolyát, és tüzet nyitott rájuk.
„A körülötte lévőkre nyitott tüzet, azokra, akik épp vele foglalkoztak, ellenőrizték az iratait. A biztonságiak egy dzsip mögül rálőttek és megölték” – mondta Roni Elsheich izraeli rendőrfőkapitány.
Az izraeli telepen több mint száz palesztin dolgozik nap mint nap, vérontás eddig nem történt. A merénylőnek nem volt priusza, indítéka magánéleti jellegű. Házassága tönkrement, felesége el is hagyta. „Meglepődtünk, amikor reggel hallottuk a híreket a támadásról. Addig nem tudtuk, ki tette, amíg a katonák ide nem jöttek, addig nem lehettünk biztosak, hogy Nimernek köze van az akcióhoz” – mondta a támadó nagybátyja.
Az izraeli kormányfő elrendelte a merénylő házának lerombolását, családtagjaitól pedig visszavonják a munkavállalási engedélyt. „A gyilkos támadás a Palesztin Hatóság és más szervek rendszeres uszításának a következménye, Azt várom el Mahmúd Abbásztól, hogy ne igazolni próbálja a merénylet jogosságát, hanem ítélje el” – hangoztatta Benjamin Netanjahu.
A Hamász szóvivője a merénylőt éltette. „Jeruzsálem a fő oka a megszállással szembeni konfliktusunknak, népünk addig folytatja az ellenállást, amíg el nem érik a szabadságot” – mondta Hazem Qassem.
2015 óta a palesztinok számos gázolásos, késelős merényletet hajtottak végre.