2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Görögország továbbra is köti az ebet a karóhoz

2015. február 12., csütörtök 09:50, frissítve: csütörtök 10:03

Nem született megállapodás Görögország és az euróövezet pénzügyminiszterei között a brüsszeli rendkívüli tárgyalásokon. A felek még közös nyilatkozatot sem adtak ki, csupán annyit közöltek, hogy az eurócsoport hétfői ülésén folytatják az egyeztetéseket. A Reuters szerint az eurózóna vezetői azt javasolták, hogy Görögország hosszabbítsa meg a 2010-ben kezdett EU–IMF-hitelprogramot. Athén ezt elutasítja, ehelyett új megállapodást kötne hitelezőivel és enyhítene a megszorításokon.

„Mi emberéletekről beszélünk, ti meg a profitról” – kántálták tüntetők Athénban. A görög fővárosban több ezren gyűltek össze, hogy kifejezzék támogatásukat a Brüsszelben tárgyaló görög kormánnyal. A demonstrálók szerint az EU–IMF-hitelprogram megszorításai tömegeket taszítottak szegénységbe, ezért új megállapodást kell kötni a hitelezőkkel. „A lényeg, hogy szolidaritásra van szükség. Ez a legfontosabb, és a választások döntő üzenetet küldtek minden európai embernek, hogy most össze kell fognunk” – mondta egy tüntető.

Szintén egy új megállapodás mellett érvelt a görög pénzügyminiszter Brüsszelben az eurózóna pénzügyminisztereivel folytatott egyeztetésen. Athén azért utasítja el a jelenlegi EU–IMF-hitelprogramot, mert az recessziót okozott, súlyos megszorításokkal járt, és csak növelte az adósságot. Ehelyett olyan új egyezséget javasol, amely enyhít a megszorításokon, és lehetővé teszi az adósság egy részének átütemezését.

Egyezség azonban nem született: az eurózóna vezetői az eddigi hitelprogram folytatását várják Athéntól. „Megvitattuk a program meghosszabbításának lehetőségét, de még nem sikerült közös elhatározásra jutni. Az uniós intézmények készek együttműködni a görög hatalommal, de ehhez előbb egy politikai döntés kell” – mondta Jeroen Dijsselbloem, az Eurogroup vezetője.


Az álláspontok közötti távolságot jelzi, hogy a felek még egy közös nyilatkozatban sem tudtak megegyezni az éjszakába nyúló tárgyalás után. A görög pénzügyminiszter mindenesetre bízik abban, hogy az Eurogroup hétfői ülésén közelednek az álláspontok. „Számos különböző, érdekes véleményt hallottunk, és lehetőségünk volt arra, hogy bemutassuk az elképzeléseinket. Reméljük, hogy a hétfői ülés végén sikerül olyan konklúzióra jutni, amely Görögországnak és az európai partnereknek is megfelelő” – mondta Jánisz Varufákisz.

Görögország GDP-arányos államadóssága 130-ról 175 százalékra nőtt azóta, hogy 2010-ben belépett a nemzetközi hitelprogramba. Az adósság 60 százalékát az eurózóna, 10 százalékát pedig az IMF felé fennálló tartozások teszik ki.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!